Címke: ezotéria

Jónak lenni

Egy fejezet készülő könyvemből, melynek címe: Te is lehetsz Guru   Jónak lenni könnyű. Jónak lenni nehéz. Mindkét állítás igaz, még akkor is ha nem tudjuk pontosan megfogalmazni a jó definícióját. Valami olyan dolog, ami bár mindenkinek egy kicsit mást…

Szódabikarbóna

  Az internet remek találmány, hiszen könnyen szerezhetünk rajta információkat, tarthatjuk a kapcsolatot az ismerőseinkkel, szórakozhatunk, és ha nem figyelünk, akkor végtelen mennyiségű időt tölthetünk el úgy, hogy annak végre, semmi értelmét nem látjuk. Például olvashatunk blogokat, vagy éppen írhatunk…

Egy meg egy, az néha egy

Ülök a kertben és egy fontosnak gondolt dologról próbálok írni, illetve egyelőre csak rákészülni. Igazi magyaros, kertvárosi idillben. A szomszédból tömény cefreszag gondoskodik róla, hogy megmaradjak a valóságban, kissé távolabbról stílfűrész vinnyog, hogy még véletlenül se kerüljek túl távolra tőle.…

Az elveszett lelkek társasága

  Nem könnyű lejönni a szerről, még akkor sem, ha ez a szer, nem biokémiai függést okoz. Történt pár éve, hogy úgy gondoltam az emberi lélek megfigyelésének egy jó eszköze, ha figyelemmel kísérem, a különböző vitákat generáló oldalakat. Ezek többsége…

Álmok a fényben

  Vannak tökéletes és kevésbé tökéletes látomások. Ezeket megkülönböztetni általában csak utólag lehet, ám néha néha azonnal látszik a minőség. Minőség és látomás, ezek így együtt hogyan értelmezhetők? Külön, külön sem egyszerű. Mert a minőségről szinte mindannyian tudni véljük, mi…