![\"p\u00f3kh\u00e1l\u00f3\"](\"http:\/\/kaposvarmost.hu\/files\/7\/5\/7520a4fbca1bdb0dee7ea82d4f8cd0c1.jpg\")
<\/a><\/div>\nA t\u00f3hoz ment, a halak l\u00e1that\u00f3an nem tudtak a v\u00e1ltoz\u00e1sr\u00f3l. K\u00f6rbe f\u00fclelt, a zajok is a szombat d\u00e9lut\u00e1n megszokottak voltak, egy lak\u00f3-pihen\u0151 \u00f6vezet n\u00e9ha cseppet sem pihentet\u0151 zajai. A madarak is sz\u00e9pen sorban \u00e9rkeztek a t\u00f3hoz, el\u0151sz\u00f6r mindig az er\u0151szakos gerl\u00e9k j\u00f6ttek, azt\u00e1n a feketerig\u00f3k \u00e9s v\u00e9g\u00fcl a verebek. A nagy feh\u00e9r macska is a szok\u00e1sos lusta mozdulatokkal, k\u00f6r\u00fcl-k\u00f6r\u00fcl k\u00e9mlelve m\u00e1szott be a bokrok k\u00f6z\u00e9.<\/p>\n
Miut\u00e1n a kert lak\u00f3in nem l\u00e1tta a v\u00e1ltoz\u00e1st, mag\u00e1ban kezdte keresni az okot. Keresett egy gondolatot, egy \u00e9rz\u00e9st, ami felett elszunnyad\u00e1sa el\u0151tt elsiklott, valamit, ami megmagyar\u00e1zhatn\u00e1, mit\u0151l \u00e9rzi \u00fagy, hogy az az \u00f6tven perc legal\u00e1bb egy h\u00f3nap volt. Nem tal\u00e1lt semmit.<\/p>\n
Tal\u00e1n az \u0151sz, lehet. Pont egy \u00f3r\u00e1nyi szunnyad\u00e1s kellett, hogy \u00e9szrevegye a megv\u00e1ltozott f\u00e9nyeket, hogy meg\u00e9rezze, a ny\u00e1rnak erre az \u00e9vre v\u00e9ge. Lehet m\u00e9g meleg, de ny\u00e1r m\u00e1r nem lesz. J\u00f6v\u0151re, vigasztalta mag\u00e1t, igen, j\u00f6v\u0151re.<\/p>\n
<\/a><\/div>\n\u00c9s addig? Addig \u0151sz, fakul\u00f3 sz\u00ednekkel, \u00e1br\u00e1ndos f\u00e9nyekkel, h\u0171v\u00f6s\u00f6d\u0151 reggelekkel. \u0150sz, szomor\u00fa es\u0151kkel, k\u00f6d\u00f6s hajnalokkal.<\/p>\n
A t\u00f3ra n\u00e9zett ism\u00e9t, a halak l\u00e1tsz\u00f3lag semmir\u0151l se tudva falt\u00e1k a pattogatott kukoric\u00e1t. A piros, feh\u00e9r, fekete \u00e9s tarka testek kavalk\u00e1dj\u00e1ban m\u00e9g ott k\u00eds\u00e9rtett a ny\u00e1r.<\/p>\n
Visszament a h\u00e1zba, a szob\u00e1j\u00e1ban v\u00e9gign\u00e9zett a k\u00f6nyveken, mintha t\u0151l\u00fck v\u00e1rna vigaszt. Vigaszt, mire is, elmosolyodott, s azt gondolta: semmire.<\/p>\n
Szerencs\u00e9snek \u00e9rezte mag\u00e1t, hogy olyan helyen \u00e9l, ahol a term\u00e9szet \u00fajra \u00e9s \u00fajra v\u00e9gigj\u00e1tssza a hal\u00e1l s az \u00fajj\u00e1sz\u00fclet\u00e9s t\u00f6rt\u00e9net\u00e9t. H\u00e1l\u00e1s volt, hogy megtanulhatta, a legkem\u00e9nyebb t\u00e9l ut\u00e1n legszebb a tavasz. H\u00e1l\u00e1s volt, mert tudta, a gy\u00e1sz feh\u00e9r takar\u00f3ja alatt az eml\u00e9kek r\u00fcgyeib\u0151l \u00fajra kihajt a kikelet, hogy vir\u00e1gaival felid\u00e9zzen minden volt \u00e9s j\u00f6vend\u0151 tavaszt, \u00e9s \u00f6r\u00f6kre meger\u0151s\u00edtse benn\u00fcnk a rem\u00e9nyt.<\/p>\n