\u00c9jszaka furcsa \u00e1lmot l\u00e1tott. Furcsa \u00e9s egyben f\u00e9lelmetes \u00e1lmot. K\u00e9t gerend\u00e1ra szegezve l\u00f3gott, karjait, l\u00e1bait durva szegekkel er\u0151s\u00edtett\u00e9k a f\u00e1hoz. \u00c9ppen csak pirkadt, amikor felriadt. Megr\u00e1zk\u00f3dott, izzadt test\u00e9t \u00e1tj\u00e1rta a hajnal h\u0171v\u00f6se. Felkelt \u00e9s elindult a falak ment\u00e9n. Azt\u00e1n, egy kereszt\u00fathoz \u00e9rve elkanyarodott a v\u00e1rost\u00f3l. M\u00e9g nem volt felk\u00e9sz\u00fclve, m\u00e9g v\u00e1rnia kellett. Mik\u00f6zben ment, abban sem volt biztos, hogy egy\u00e1ltal\u00e1n visszat\u00e9r-e m\u00e9g ide valamikor.
\nMegint az \u00fat gondolta, a hi\u00e1ba val\u00f3 menetel\u00e9s. Megint a meg\u00e9rkez\u00e9s n\u00e9lk\u00fcli l\u00e9ptek. Mint m\u00e1r oly sokszor most is arra gondolt, hogy nem m\u00e1s \u0151 maga csak a v\u00e1ndorl\u00e1s m\u0171v\u00e9sze, a soha-meg-nem-\u00e9rkez\u00e9s aszk\u00e9t\u00e1ja. Egy ember, aki mindenkin\u00e9l jobban tud v\u00e1ndorolni falvak, v\u00e1rosok, hegyek, v\u00f6lgyek \u00e9s orsz\u00e1gok k\u00f6z\u00f6tt. Egy ember, aki mindenkin\u00e9l jobban tud v\u00e1ndorolni v\u00e1gyak, felismer\u00e9sek, val\u00f3s\u00e1gok \u00e9s val\u00f3tlans\u00e1gok k\u00f6z\u00f6tt. Valaki, aki mik\u00f6zben l\u00e1b\u00e1val a f\u00f6ld por\u00e1t tapossa, lelk\u00e9ben az \u00e9rzelmek hull\u00e1main egyens\u00falyoz. Most \u00fajra feltette a k\u00e9rd\u00e9st csak \u00fagy mag\u00e1ban:
\n– Ki vagyok \u00e9n? \u2013 figyelt, de nem j\u00f6tt semmi v\u00e1lasz. Akkor megk\u00e9rdezte hangosabban is:
\n– Ki vagyok \u00e9n? \u2013 \u00e1m csup\u00e1n a sz\u00edv\u00e9ben honol\u00f3 id\u0151tlen n\u00e9mas\u00e1got kapta v\u00e1laszul. Fel\u00fcv\u00f6lt\u00f6tt h\u00e1t, kezeit az \u00e9g fel\u00e9 t\u00e1rva:<\/p>\n