Elhangzott a gyakran hallott kérdés: Miről írsz? Semmiről, még nem tudom, illetve már tudom.

A semmi egy olyan nem létező dolog, melyről általában úgy beszélünk, mintha volna, pedig nincs.
Az irodalomban is gyakran, és nagyon kreatívan bánnak a fogalommal, nem törődve a szöveg végig gondolása okozta ütközésekkel. Néha mindenki érteni véli, mire gondol a szerző, amikor a semmit emlegeti. Gondoljunk csak Coetzee regényére, „A semmi szívében”, itt szinte mindenki arra gondol, hogy a cselekmény valahol távol játszódik, valami elhagyatott helyen.

Mivel a dolog kézzelfoghatónak tűnik, általában nem is gondolja tovább, inkább olvasni kezdi. Pedig megérne egy misét, hogy lehet-e a semminek, ami nincs, szíve, és lehet-e ott valami. Igen, persze tudom, ez csak átvitt értelem, ahol a nagy semmi igen is sok valamit tartalmazhat, ám ez a valami együtt mégis csupán a semmivel egyenlő.

Nehezebb a dolgunk, ha József Attila soraira gondolunk: „a semmi ágán ül szívem, kis teste hangtalan vacog…”. Mert bár éppen olyan elvont, a semmi szíve mégiscsak valamiért kézenfekvőbb, mint a semmi ága. Ez nem semmi, mondhatnánk pestiesen, ha lehetne úgy bármit mondani.

Nem, kérem, a semmi a mindennapi életben rengeteg valami, melynek legtöbbször értjük vagy érteni véljük a fel nem feslett rétegeit, mert bizony tudjuk, a semmi az van. Gyakran elhangzó párbeszéd:
– Mi van?, vagy mi a baj?
A válasz: semmi.

Ám ez a semmi gyakran baljós valamit, vagy valamiket takar, a semmi, a nem létező az, mely mögé, micsoda képzavar, elrejtjük legnagyobb bánatunkat, félelmeinket.

Tulajdonképpen azt is mondhatnánk: a semmi a valóság legkézenfekvőbb, legelevenebb valamije, persze ez sem igaz, mindenesetre az, hogy néha igaz lehet, sejteti, hogy az emberi élet mennyire bonyolult, csak a fogalmi gondolkodás és az azt pontosan leírni képtelen nyelv által is.

Ha a rókamama zsákmány nélkül tér haza, akkor a kölykei nem kérdezik, mit hoztál anya, és ő sem válaszol, hogy semmit. Nincs szükségük a szavakra, korgó gyomruk a válasz, és a semmit nincs ok elmesélni.

Ellenben az ember, ha elmegy vásárolni és nem vesz semmit, arról a semmiről és annak meg nem vételéről igen hosszan képes tudósítani. Így lesz a rókamama semmije Pistike mamájának valamije, ami bár szintén semmi, ám ez a semmi a valóságos időben valamivé válik. Mert míg átélve mondjuk egy óra volt, addig többször elmesélve már több óra is lehet, és a hallgatóság, barátnő, férj, gyerek, kíváncsian várja, profánul mondva, az ige meg nem testesülését.

Miről is írok? Ja, igen, a semmiről, arról, hogy hányféle rétege lehet egy szónak, amely csupán alapjában egy másik szónak, a valaminek az ellentéte. Persze, mikor az embernek semmi ötlete nincsen, ám a valóságos lapzárta mégis csak ösztönzi valamiféle teljesítményre, akkor nyugodtan írhat erről a fogalomról vagy szóról, hiszen az emberi gondolkodás, és legnagyobb teljesítménye a nyelv által képes lehet arra, hogy a nem létezőről írjon, s közben elhiggye: tett valamit.

Így vagyok ezzel én is. A semmit úgy alakítottam valamivé, hogy sikeresen megtartottam eredeti lényegét, persze közben kicsit megbillentem, így már nem ülök a semmi ágán, csak kétségbeesetten kapaszkodom belé, nehogy lehulljak róla a valódi ágatlan, szívtelen semmibe, oda, ahol már nincs mit, és nincs kinek elmesélni.