Címke: ezotéria

Az érzelmek

    Még a legszelídebb emberben is indulatok sora uralkodik. Ezek az indulatok időnként olyan erősek, hogy a testi folyamatainkba is beleavatkoznak. Hasmenésünk lesz, szívdobogásunk lesz, felmegy vagy éppen leesik a vérnyomásunk, megfájdul a gyomrunk vagy a fejünk, és így…

Könyvek

Könyvek Related Images:

Most, hogy guru lettél

Előszó   Tehát itt vagy, guru vagy. Persze ez nem ilyen egyszerű, mert miközben nem riadtál vissza az előző fejezetektől, hanem következetesen végigrágtad magad a szövegen, és talán el is gondolkodtál az olvasottakon, aközben azért begyűjtöttél bizonyosan a meglévők mellé…

A szavak ereje

  A pokol kapuja még várhat egy kicsit, hiszen úgyis csupán szimbolikus állomása ennek az utazásnak. Az előző fejezetekben már esett pár szó a szavakról, a helyes és helytelen mondatokról. Az emberi létezés egyik nagy találmánya a beszéd. Segít, hogy…

Köd/Hazafelé

fejezet –  Most szokásától eltérően nem vette elő az e-book olvasóját, a telefonján sem kezdte el böngészni a közösségi oldalakat, ahhoz pedig, hogy elővegye a laptopját és kódsorokat kezdjen javítani vagy a kriptooldalakat nézegesse, végképp semmi kedve nem volt. Egyedül…