Eljött hát a nagy nap, nyilvánosak lettek az ügynökakták. Ennek akár örülhetnék is, de én ilyesminek nem szoktam örülni. Ha például sikerül egy jó kört mennem bringával, annak igen, vagy olvasok egy jó könyvet, annak is, vagy sikerül valami, saját szemléletem alapján értékelhetőt írni, és persze a szokásos családi örömöknek.
Szóval örülhetnék is, mert lehet, megfigyelt voltam. Ez egy névnapon derült ki, egy talán valódi ügynök mondta el némi C₂H₅OH-val szennyezett kémiai vallatószer hatására.
Amikor megtudtam, mert természetesen visszamondták ezt nekem, jót nevettem. Most egy pillanatra elcsábultam, hogy megtudjam, mégis mi a jófenével szolgáltam rá erre a figyelemre. Elkezdtem hát kitölteni az erre szolgáló űrlapot, de a második oldalnál feladtam, tudnom kellett volna régi lakcímeket, régi vállalatok nevét stb. Inkább hagytam az egészet.
Persze érdekes lehet, mit is jelenthetett rólam ez a kedves ember. Rólam, aki abban az időben politikával nem nagyon foglalkozott. Viszont lelkesen készítettem az edzőgépeket az új házunk szuterénjében, előtte meg leginkább ennek a háznak a felépítése foglalt le.
Talán kissé extrém humorom okozta ezt a félreértést. Például amikor feleségemmel pár évig az evangélikus templom mögötti lakásban laktunk, akkor, ha megkérdezték, hol lakom, azt válaszoltam: az Isten háta mögött. Lehet, ebből szűrték le azt, hogy valami klerikális titkos összeesküvés tagja vagyok.
Képzelem, ahogy próbálták a mindig hasonlatokkal, furcsa párhuzamokkal és extrém humorral kevert beszédemet értelmezni. Például a múltkor azt mondtam, Adynak ma kamu profilja lenne a Fércbukon, ennek értelmezéséhez kell némi irodalmi ismeret és asszociációs képesség:
„Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.”
Ugye a klasszikus, ismerős nélküli kamuprofillal állnánk szemben. Aztán a minap egy, a száraz novemberre felhívó írás alá azt találtam kommentelni, hogy ezt az idén bebuktuk, mert már három napja esik, persze hogy volt, aki magyarázni kezdte, hogy ez nem az esőről szól.
Szóval elképzelem, amint az ilyen beszélgetéstöredékeket az ügynök és tartótisztje próbálja elemezni. Például az „aki másnak lódarázs, az magát csípi seggbe” mondást gondolhatták úgy is, hogy a csípés egy robbantás vagy lövés, melyet egy pártfunkcionárius hajt majd végre valami nagyfőnök ellen, ki tudja.
A belőlem folyamatosan áradó hülyeség bármilyen következtetésnek megfelelhet, csak egy prekoncepció kell, némi butasággal és rosszindulattal fűszerezve.
Összegezve, a megfigyelések java biztosan ilyen semmiségekről szólt, illetve szerényen mondhatnám, hogy az én öniróniával és népi abszurddal kevert ténykedésem legalább okot adott nekik a csak nyomokban létező szürkeállományuk dolgoztatására.
Itt tartunk most, az akták részben nyilvánosak, tele hibával, és itt vagyok én, az „áldozat”, aki ezen is csak nevet.
Mert a világ így, ebben a formájában félelmetesen nevetséges, és ha nem nevetünk ezen, akkor végünk van, de lehet, hogy két végünk, mint a botnak.