mond szó
szádból l
e
h
u
l
l
i
k
ó-ja koppan
az ékezet megszorul
egy résben
s a rövidült hangzó
elgurul
KÖVESD
oázisban obeliszk
objektíved mögött
két dimenzióra szűkült
valóságot rajzol a fény
oboa hangja szól
az obszervatóriumból
egy odvas fában
az ős ok
suttogva oktat
férfimagazint sodor a szél
lapjairól Miss. Október mosolyog
meztelensége visít az olajzöld
kelmék közül
míg egy oldalszél
végképp elrepíti
oldódj fel
e látomásban
oleander bokrok fehér virágait
csattogó ollók metszik halomba
s ügyes kezek a csonkokba oltják
újuló világunk díszeit
Olümposz honába vágyunk
könnyen o
l
v
a
d
ó
istennők közé
szépségüktől hallgatásunk falából
oly bőven omlanak szavaink
mint az ondószálak
indulnak megtermékenyíteni
a csendet
opálfényben fürdik
úrnőnk orcája az orgazmustól
orgonák hangja szól
s szívünkben oroszlán bömböl
szemünk a kéjben elsötétül
orrunkkal látunk mint Osszián
s szeretőnk testén szimatolva
dalolunk a szerelemről
asszonyunk oxigén vagy nekünk
s ózon
élet
és halál
