Címke: jelen

Gyorsulás

Ma testi valónkban 24 óra alatt a világ bármely távoli pontjára eljuthatunk. Korunk legfőbb valóságának, az információnak pedig mindehhez csak pár másodpercre van szüksége.  A Föld, ez az óriási csoda immár apró semmivé zsugorodott. Amikor Verne megírta a 80 nap…

Mindenki hülye

Elnézést, akinek nem inge, ne vegye magára. Amúgy a címet egy jó kis írástól kölcsönöztem, s így a mai téma is ebből az írásból fakad. Maga a novella egy meg nem értett emberről szól, de hát nem ilyenek vagyunk mindannyian?…

Vetített világ

Mégiscsak igazam van – gondolta Benedek, és ez az érzés mintha új életfolyamokat nyitott volna benne. Mert bizony ezek a megújulások valóban ráfértek. Már a neve is egy stressz volt számára, míg a Sándorok és Józsefek egy-egy hűvösebb tavaszkezdésnél elszenvedték…

Bevezetés, avagy te is lehetsz guru

  Megpróbálom jól elkezdeni, nehogy az olvasó azelőtt letegye, hogy megtudná egyáltalán mi vár rá. Tévedések elkerülése végett, előre mondom, ebben a könyvben nem fogsz megtudni titkokat, nem fogsz megtudni semmi olyat, amit már előtte ne tudtál volna. Akkor minek…

A csend után

Már szinte el is felejtettem, milyen a kertben írni. Az idén nem volt hozzám kegyes az időjárás, bár többször bepróbálkoztam, de általában fél óra után be kellett mennem, mert nagyon hűvös volt az idő. Most minden rendben, süt a nap,…