Rulett és egyéb népi játékok

 

illusztráció: rulettstrategiak.eu

Olvasom, hogy 101 pszichológus felháborodott vagy bátorodott azon, amit egy ismert pszichológus mondott a nemi szerepekről és erről az egész duciőrületről. 
Valamiért nagyon sokan kezdenek érteni ahhoz, amihez egyébként nem is kellene, elég lenne csak élni normálisan és nem politikusi meg rockzenészi nyilatkozatokat hallgatni.

Inkább olvasnának, de abból se jönne ki semmi jó, hiszen Vörösmarty soraiba is simán bele lehet kötni. 

Mi dolgunk a világon? küzdeni, 
Erőnk szerint a legnemesbekért.

Egy gondolat a könyvtárból, de láthatjuk a 101 logika alapján máris ott a baj. Miért gondolja egy költő, hogy megmondja nekünk azt, hogy mi a dolgunk és főleg olyat mond, hogy küzdeni, amikor mi azt éppen ma nem akarjuk, nincs hozzá kedvünk, értve vagyunk?

Az meg, mi, hogy a legnemesebbekért? Hogy jön ahhoz bárki, hogy meghatározza, mi a legnemesebb? Tessék tudomásul venni, se kevésbé nemes, se nemesebb cél nincs, csak nemes cél van, és azt is tessék jól fejbe vésni, hogy minden cél nemes, de főleg azok, amiket mi, a 101-ek annak tartunk.

Valami olyasmit is írnak, hogy az egyén, még ha éppen páciens is, kell, hogy meghatározza céljait a közösségen belül, és a pszichológusnak ebben nem szabad befolyásolni. De akkor meg mi a szent emésztési végterméknek vannak? Ezt már én kérdezem, ha a páciens úgy is jobban tudja, mi kell neki, akkor mi a jó fenének menjen jó pénzért tanácsot kérni? 

Arról nem is beszélünk, ha mondjuk a kliens céljai között a pedofília megélése vagy a tömeggyilkosság szerepel, ezek szerint arról sem szabad lebeszélni, hiszen akkor megszűnik autonóm személyiségnek lenni.

Na, de félre a viccel! Most mindenki kihúzta a gyufát, a százegy pszichológus éppen úgy, mint a házelnök, a pszichológus professzor és persze a rockzenész is, meg az összes újságíró, akik hetek óta ezen a témán zizegnek.

Röviden összefoglalva, ha már az európai népesedési gondoknál tartunk, akkor hadd jegyezzem meg bevezetőnek, hogy Európát az átlagemberek szorgalma, és a zsenik állhatatossága és kiválósága tette azzá, ami.

Az átlagember annyit tehet, hogy dolgozik, családot alapít és bízik a szerencsében, hogy talán az általa vitt genetikai vonalból is kipörget egyszer a Nagy Krupié valamit.

Az emberiség évezredek óta egy genetikai rulettet játszik, melyben mindig az a tét, hogy sikerül-e egy, az átlagnál valamiben vagy mindenben sokkal jobb embert nemzeni és megszülni. Aki nem hiszi, az végezzen el egy gondolatkísérletet és játssza el az elmúlt párezer évet úgy, hogy abból hiányzik Arkhimédész, Da Vinci, Kepler, Newton… Shakespeare, és így tovább. 

Na, vajon lenne-e akkor internet, ahol elolvasnák a hülyeségeimet, és lenne-e chat ablak, hogy beírhassák, mekkora barom vagyok? Ugye nem?

Amennyiben nem, akkor viszont mire ez a zizegés a semmi körül? A világ és az emberi kultúra a zsenik által irányítva, az átlagosak munkájával jött létre. Az átlagember annyit tehet, hogy dolgozik, családot alapít és bízik a szerencsében, hogy talán az általa vitt genetikai vonalból is kipörget egyszer a Nagy Krupié valamit.

Mert szép dolog az önmegvalósítás, de előrébbre való-e küzdeni egy marketing karrierért, mint részt venni ebben a nagy rulettben? A marketingnek eléggé tág a definíciója, most csak az ideillőt írom le. Olyan tevékenység, melynek célja megtalálni azokat a módszereket, melyekkel valaki, valamilyen áru vagy szolgáltatás megvételére rávehető, még akkor is, ha az adott dologra igazából nincs szüksége. 

Kimegy az öntudatos polgár a konyhába, persze viszi magával a legújabb okos telefonját, hogy míg kiolvad a mikróban a gyorsfagyasztott kaja, addig is tarthassa a kapcsolatot a többiekkel, és felháborodhasson azon akár, hogy mit beszélek én itt rulettről, amikor ő tegnap lett az év értékesítője. Szóval, menjek a fenébe és rulettezzek egyedül, persze itt már megbukott a dolog, mert a génruletthez két ember kell, két, nemi identitásában és biológiai neme szerint is különböző ember, akit aztán majd a kipörgetett eredmény apunak, meg anyunak szólít.

Nincs a világon annyi házelnök, rockzenész és pszichológus sem, hogy ezt az örökké forgó kereket leállítsa vagy felgyorsítsa, és ezen az sem változtat, ha a pörgetés eredménye időnként nulla.