mint leprás akinek bejött az élet
felveszi a kezelést és tovább élhet
úgy ülök itt könyvről könyvre szállva
s nem gondolok a kinti világra
hol a lelkeket a lepra rágja
melyre egyetlen oltás a szépség
ülök a mondatok fürdőjében ázva
míg a leprások széthullanak fázva
nincs velük dolgom
szívem a semmi ágán nevetve kérdi
minek él az ki ezt nem érti