A tömeg megindult a hidegtálakkal telezsúfolt asztalok felé. Hajnal élvezettel sodródott velük. Nem is olyan régen még irtózott a tumultustól, inkább éhen maradt volna, mint, hogy beszálljon a prédára éhes pofavizitelők közé.
Miután jól megrakott egy tányért tengeri herkentyűkből készült salátával, leült a kiállító terem egy csendesebb zugában található padra és lassan élvezettel enni kezdett. Gondosan megvizsgált minden falatot és próbálta beazonosítani, egyeztetni a tengeri élővilágról meglévő ismereteivel, majd a szájába vette és arra koncentrált, hogy megkülönböztesse a szósz összetevőit és a hal, polip vagy rák ízét. Mire végre a gyomráig szánkázott a falat már nem is ember volt, hanem tengeri ragadozó, szenvedélyes vadász. A fókákkal játszadozó gyilkos bálnák jutottak eszébe, látta a víz felett repkedő elalélt fókákat, a golfütőnek használt óriási farkat. A következő tintahal darabot rágcsálva teljesen jogosnak érezte az analógiát, s keresni kezdte magában, hol válik szét a ragadozó és az esztéta. Hol vannak tudata és tudatalattija mezsgyéjén megbúvó jelzőtáblák, oszlopok, helységnevek.