Előszó

 

Tehát itt vagy, guru vagy. Persze ez nem ilyen egyszerű, mert miközben nem riadtál vissza az előző fejezetektől, hanem következetesen végigrágtad magad a szövegen, és talán el is gondolkodtál az olvasottakon, aközben azért begyűjtöttél bizonyosan a meglévők mellé némi kétséget. Ez nem baj, így helyes.

Abban azonban már biztos vagy, hogy van valami, talán egy titok, amit keresel, én inkább egy benned rejtőző lehetőségnek hívnám. Tehát valahol, mélyen elrejtve benned, van egy lehetőség arra, hogy többet tudj meg magadról s ezzel a világról.

Többet megtudni a világról, ez nem biztos, hogy kifejezi a lényeget, mert amit a világról egyáltalán tudni érdemes, azt már mind tudod. Inkább arról van szó, hogy képessé kell válni értékelni és egy, a mindennapok tapasztalatához képest merőben más rendszerben nézni a dolgokat.

Ami szinte bizonyos, hogy az ember, míg nem kezd el gondolkodni róla, nincs is tudatában az önmagát illető tudatlanságának.

Ennek próbálunk most a mélyére hatolni.

 

A test

 

Az átlagember tudása nagyjából testi valójának részleges tudomásulvételénél áll meg.

Hús, vér, csont, éhség, szomjúság, légszomj, hideg, meleg és így tovább. Bármeddig tágítjuk ezt, a semminél sokkal messzebbre nem jutunk. Ez egy élet leéléséhez elegendő lehet, és elegendő is annak, aki megelégszik ennyivel. Azonban még ők is érzik néha a hiányát annak, hogy még erről a testről sem tudnak eleget, és időnként ez a hiány súlyos problémákat okozhat.

Nézzük hát, ki vagy te. Reggel, amikor elviszed vagy útjára bocsátod a gyermekedet az iskolába, szülő vagy. Aztán, amikor ugyanabból az autóból kiszáll a házastársad, férj vagy éppen feleség vagy. Aztán bemész a munkahelyedre, és főnök vagy beosztott vagy. Eljön az ebédidő, amikor éhségedet csillapítva elég konkrétan találkozol testi önmagaddal. Az étel, amit magadhoz veszel, nem csak az éhséged csillapítja, de molekulái beépülnek a testedbe, az ízek pedig a lelkednek adnak simogatást, csókot vagy éppen pofont. Amennyiben képes vagy evés közben végig az ételre és magára az evés folyamatára koncentrálni, új élményekkel lehetsz gazdagabb önmagadra vonatkozóan.

Aztán elmész, elvégzed a dolgodat, kifelé menet a tükörbe nézel, és azt mondod, ez én vagyok, ma jól nézek ki, vagy éppen borzasztóan. Ám ha megkérdezné valaki, hol van az az én, nem tudnál rámutatni, mert ha levágnák valamelyik végtagodat, megcsonkítva ugyan, de még mindig te lennél, ha kicserélnének benned szerveket, még mindig te lennél, sőt még a ravatalon is te leszel, miközben már nem leszel. Te leszel ott vagy csak a tested? Mi az, ami meghatározza, hogy meddig vagy te, és honnantól valaki vagy valami más? Amennyiben úgy hozná a sors, hogy kómában kellene feküdnöd éveken át, ki feküdne ott, te vagy csak a tested? A te mint olyan megszűnik-e, vagy csak megjelenési formát vált? Ezt kellene megfejteni, ezt fogjuk megfejteni.