Itt állsz hát az ígéret földje kapujában. Helyre tetted az emlékeidet, tudod, mit kezdj az idővel, tudod, mire valók és mire nem valók az elvárások, és tudod ezt a szabályokról is. Tudod azt is, hogy jónak kellene lenned, mert az az igazi emberi minőség, tudod azt is, mit kell tenned, s talán meg is teszed, de nem tudod, hogy valóban sikerült-e.
Nem tudhatod, mert minden színlel, nemcsak a többiek, nemcsak te, de a világ is színlel. A tér nem igazi valóság, a közel és a távol csupán illúzió, minden pont olyan távol van, mint amennyire közel, a tér az idő spiráljára tekeredve hiteti el veled a távolságokat, miközben benned is minden részecske olyan távol van egymástól, hogy milliószor több benned az űr, mint a fogható valóság. Te pedig nem tehetsz mást, mint részt veszel ebben a hazugságban, nem lépsz át az egymás mellett tekergő spirálok egyikéről a másikra, mert azt hiszed, nem lehet. Úgy gondolod, nem érkezhetsz meg azelőtt, hogy elindultál volna, hogy a távolságok és az idő együtt mozognak.
Pedig nem. Ezt te is tudod, ha repülőre ülsz, és nem gyalog indulsz a távolinak tűnő célok felé. Aztán órákig ülsz ott, nézed a felhőket, és néha elképzeled, amint megérkezel.
Igen, elképzeled, és ez a leghazugabbnak tűnő gesztus és a legigazabb is egyben. A képzelet az egyetlen, amely túllép a beidegződéseken. A képzelet az, ami szépnek látja a köd mögött úszó távoli tájakat, a képzelet az, ami mindig kész arra, hogy kisegítsen, ha úgy érzed, hogy egy helyzetből nem szabadulhatsz.
A képzelet? – kérdezheted, hiszen a valahonnan előtűnő, néha kósza képek a legtöbbször nem tűnnek valóságosnak, de mit gondolsz, valóban a semmiből jönnek? Ha csak a fizika törvényeire gondolunk, olyan, hogy semmi nincs, az anyag energiává, az energia anyaggá alakulhat, hol van hát a semmi? Bizony lehet, hogy a semmi elveszett, vagy soha nem is volt.
Honnan hát a képzelet? Talán energia? Lehet, hogy az. Ám akkor visszaalakulhat anyaggá is, ami, tudjuk, valójában úgy van, hogy nincs, mert az anyagot csupán az elemi részecskék között ható energiák tartják meg anyagnak.
Bizony, ennek a galaxisoknál nagyobb és porszemnél is kisebb semminek a közepén szeretnél te jó lenni.
Tedd meg. Ami segíteni fog, az a képzelet és a hit. Ha elhiszed, hogy a képzeleted éppen olyan valóság lehet, mint amit átvert érzékszerveid közvetítenek, akkor akár beléphetsz a kapun.
Azon a kapun, amit kétségeid, félelmeid a pokol kapujává tettek, de most már tudod, hogy amikor belépsz rajta, csak rajtad múlik, hova jutsz.
A fénynek csak egy tartományát látod, az elektromágneses sugarakat, a radioaktív sugárzást nem érzékeled, de a műszereiddel kimutathatod. Miért? Mert valaki egyszer elképzelte, hogy lehet, aztán elképzelte azt is, hogy hogyan lehet.
Ezt kell tenned neked is, elképzelni, hogy mi vár a pokol kapujának túloldalán, és tudnod kell, hogy pontosan az fog várni.
Gyere velem, várlak a túloldalon.