ne kísérts alanyi gondolat
a parton hátráló
rákok lábnyomában
parányi tükrök
bennük felhevült testeken
vérző üvegcserepek
szélbeürített hamutartók
tehetetlen zöld sóhajok
gyomromban ököl
a hideg étel
nincs akaratom
lábam és gondolataim
összefonva
kultikus eM-ek
rezegnek a hajnal felé
miért kísértem magam
lábam ráklábnyomba
sose léphet
szeretőm véresre nem marom
a szélbe hamut nem öntök
zöld szívem föld-hangon dobog
s a meleg ételek
kedvesek nekem
vagyok ülök állok
fekszem eszem iszom
gondolkodom
lábaim összefonódnak az idővel
kagylókürtök frekvenciáin
üzen a múlt
nem vesztek nem győzök
a reménnyel semmi dolgom
csak ülök
míg a nyughatatlanok
méricskélik
a nem fogyó időt
a végzet hozzám
kegyes lehet