a harmatcseppek súlyától
görnyedő fű felett
poshadt víz szaga
lebben a nádasokból
madarak zúgnak
az újszülött nap feje
véresen csobban
a szürke hajnali égbe
csak én figyelek
az öntudatlan alvók
nem létező szépségekről
álmodnak míg kint
ködpamacsok pólyáit
ledobva
járni tanul a reggel