az álom
öntőformáját
szorgos rézkalapácsával
lebontja rólam a vekker
újra öntött arcom
árnyékai
reménnyé olvadnak
a reggeli fényben
kilépek a nyárba
a tegnapi sebek borogatása
még ott van az ébredő füvön
elindulok
lábam a pedálon
repked
mint leány-szobában
léha álom
szállok
mellkasom vitorla
a nap szele feszíti
sebesen gurulok
valahol messze
nők illata fordul
a takarót levetve
a hajnal hűvösén át
melegük érzem
a sárga mezők szélén
pipacsok vére
haladok
a küllők ledarálják a reggelt
s felteszik az aszfaltplatnira főni
hogy mire tornyok harangja kondul
déllé érjen
megyek
fortyogó magma
kifut a dél izzó habja
a délután
s elönti a tájat
tekerek a kerekek
az utat ismerik
hazatérek
a kertben tücskök
élesztgetik az estet
s mikor a hold
felrázza a párnám
az ágy másik felében
a mosolyod vár rám