Kéktoll kedvenc
hokedlijén ülve
arra gondolt
ő nem egy átlag ürge
ő benne ott van
egy látható tehetség
s kinyilvánításához
megvan a merészség
Fölállt hát
a hokedlit odahagyta
igen a spiritusz
ez mindennek a magva
tollat ragadott hát
füzetet s írni kezdte
az életművet
mely a lét egyszeregye
lesz mert nem lehet más
a tehetség az igazi sodrás
mely ha elindul
szép sorban kivájja
az idő köveit
s eljut az óceánba
hogy azt önmagával eltelítse
Így gondolta de akkor
gyomra kordult
mit tehetett mást
duzzogva visszafordult
letért az útról
melyre épp csak lépett
később még sokszor
látta ezt a képet
a pillanatot mikor magát
a sorsnak megadta
Kéktoll a hokedlin ülve várja
hogy rátörjön újra
az alkotás vágya
s felgyűljön benne
kitörni készen
az egy teljes válasz
e porrá tört egészben
Várja de közben
pontosan tudja
nincs itt semmi szükség
új dalokra
a meglévőktől sem változik semmi
a lecsó lecsó marad
s a hokedli hokedli
