még nem lehetsz fáradt
az ég felé sorakozó kövek
hátán most indultál el
az ég felé
a kő s az ég határán
csillog a jel
emberarcú madarak
hullnak az égből
ne gondolj iszonyattal
a porladó húsra
ne állíts sorompókat
szívedben a feketedő vér
szagától
nyeld le az undor
s a félelem keserű ízeit
a nyáladdal keveredő
rémületet
a lépcsők emberi hátak
lépj fáradt gerincükre
és ne hallasd sírásuk
lépj fáradt gerincükre
talpad alatt elmeszesedett
csigolyák ropognak
menj a megalázottak útján
vidd a homlokod mögött
éledő fényt