Az örök téma

 

Mostanában kicsit többet foglalkoztam mindenféle semmirevaló dolgokkal, és érdektelen emberekkel. Meg kell hát pihenni, úgy gondolom, és beszélni arról, ami mindig aktuális, az időjárásról. Erről lehet így is, úgy is szót ejteni. A klíma klimaxtól, a napi esik-e, fúj-e dialógusig, a lehetőségek és variációk száma végtelen. 

“- Meleg van – zihálta az öreg Tálas, a történelem professzora, s megállt, hogy kifújja magát.
– Igen – mondta Novák -, ez a mi időjárásunk. Bolond, bolond. Soha sincs tavaszunk: a tél után azonnal következik a kánikula.
– Csak az ősz szép itt – bólongatott Tálas -, a hosszú, egyenletes ősz. A magyar ősz.
– Az se mindig – felelte Novák.
Megtörölte homlokát. Tarkójára rátűzött a napsugár, s égette posztóruháját. Kabátját kigombolta. Szalmakalapját is levette boltozatos koponyájáról, melyet ritkás, szőke haj borított.
– Szeszélyes, kiszámíthatatlan időjárás – folytatta Novák Antal. – Nincs tengerünk. Az a baj, hogy nincs tengerünk, mely szabályozná az éghajlatot. Azaz, ez itt a tengerünk – és a homokos talajra pillantott. – Ez a homokbucka, melyen most járunk, valaha tengerfenék volt. Homoktenger.” 

Ez a párbeszéd Kosztolányi regényében, az Aranysárkányban hangzik el. Ékesen bizonyítva, hogy mai témám örök téma, és az időjárás alapvető helytelensége sem mai keletű. Bár e helytelenség most éppen nem igaz, mert a tegnapi sziklakertépítés és növényültetés, fűmagvetés után az éjszaka kiadós eső volt, most pedig kezd előbújni a nap, rácáfolva mindarra, amit az időjárásról úgy általában gondolunk.

Ehhez már csak egy bölcs öregember tanácsát tudom hozzátenni, aki – amikor az asszonyok nagy buzgalommal hallgatták az időjárás jelentést – csak annyit mondott:

“Tudod, öcskös, ez olyan nőknek való dolog, mint a pletyka. Azt, hogy holnap milyen idő lesz, majd holnap megtudod, a lényeg, ha nagyon esik, állj az eresz alá, ha nagyon fúj, búj a fal mögé, ha tűz a nap, menj árnyékba, ha meleged van, vetkezz neki, ha fázol, öltözz fel. Az időjárásról ennyit mindenki tud, többet tudni meg nem érdemes, változtatni úgy sem tudunk rajta.”

Olyan ez, mint az élet alapvető dolgai. Ha megnézzük, több ezer éves bölcsességek keringnek, néha újra hangszerelve, esetleg modernizálva, de valójában változatlanul. A világ hologramja mindannyiunkban ott van. Miként az intelem a delphoi jósda falán, melyből általában csak egyet idéznek, az elsőt: “Ismerd meg önmagad.”, de akár az egészet is idézhetnénk:

“Ismerd meg magadat. Semmit sem túlságosan. Légy ura lelkednek. Kerüld az igazságtalanságot. Igazul tanúskodj. Keresd a hírt. Dicsérd az erényt. Cselekedj igazságosan. Szeresd barátaidat. Védekezz ellenségeid ellen. Gyűlöld a gőgöt. Beszélj tisztességesen. Könyörülj a segélykérőkön. Valósítsd meg célodat. Légy ura asszonyodnak. Senkit ne nézz le. Tiszteld a felsőbbséget. Hajolj meg az istenség előtt. Ne büszkélkedj erőddel. Gazdagodj igazságos úton.”

Kis korrekciókkal elmegy mai életvezetési elvnek is. Amennyiben ezt túlságosan földhözragadtnak tartjuk, fordulhatunk ugyanebből a korból egy másik kissé misztikusabb tanításhoz is, a Smaragd táblához, melyet a nagy Hermész Triszmegisztosz jegyzett. Összevethetjük a nagy  világvallások alapvető tanításait, és végül csak oda jutunk, ahova József Attila A minden rendű emberi dolgokhoz című versében, melyet így indít:

“Van egy színház, végtelen és mibennünk lakik,
Világtalan angyalaink játszogatnak itt,”

és így fejez be:

“Pokolbeli gonosz tenger vonagló agyunk
S világtalan angyalaink mi magunk vagyunk.”

Esik, fúj, vagy süt a nap, mindegy, a lényeg, hogy ott legyünk, hogy a bennünk zajló színdarabot összhangba hozzuk a körülöttünk zajló előadással. Ennyit tehetünk csupán, ám ez több, mint gondolnánk. Amint a nagy Hermész mondta, ami lent van, az megfelel annak, ami fent van és fordítva. Továbbvíve a gondolatot, ami benned van, csak az lehet körülötted, és ami körülötted van, az megvan benned is. Ne várd a csodát, hanem ismerd fel a fákban, a virágokban, a fényben, és az örökké változó időjárásban.

Post navigation