Egy zseni panaszai

soha nem fogsz

            már megváltozni

felébredsz mindenütt

poharak csikkek büdös zokni

jó így minek is

                        megváltozni

amire vágysz a hírnév

csupán cukros álom

jobb feküdni egy őszinte nővel

            ócska ágyon

tudod ha akarnád

lehetnél gazdag

de ez az amit mások

 nálad jobban akarnak

te csak élsz s néha

fohászkodsz a reményhez

s hiszed egyszer úgyis

minden a tiéd lesz

de ahogy lassan

            fogynak az évek

elkopnak szádról sorban az érvek

már nem tudod mitől

vagy te jobb másnál

s lehetsz e több

            egy hajnali látomásnál

egyszer majd nem tudod

            mi végre minden

a poharak a nők

            a ledöntött Isten

így múlsz el

            s mire meghalsz felfedeznek

könyvurnákba zárva

            a polcra tesznek

elmondják mily

 nehéz volt a sorsod

s nehezedre esett

            más sorsot akarnod

akkor te már

          csak hallgatsz és nézed

amint bronzba öntve

            leleplezik a képed

mosolyogsz míg a szónok mondja

kinek nincs annak

            legnagyobb a gondja

Post navigation