Az embernek vannak szokásai, melyek egy része változik, mások maradnak, s esetleg rögeszmévé vállnak. Nos nekem egyik hosszútávon értelmezhető szokásom volt, hogy zöld, és narancs időkben Népszabadságot, piros időkben meg Magyar Nemzetet olvasok előfizetőként.
Ám mintha ez a szokásom most megtörne. Hosszú idő óta ugyanis igazából már csak ímmel-ámmal olvastam reggelenként a MN politikai híreit, ahogy közeledtek a választások úgy vált egyre érdektelenebbé számomra a tartalom, az imamalomként visszatérő fordulatok, motívumok.
Apropó imamalom, az általam nagyra tartott tibeti kultúra találmánya, a felírt mantrákat egy kis pörgettyűben forgatják, így mentesítve magukat a mantra mondogatás fáradalmai alól. Javasolnék a bal és jobboldali véleményformálóknak, egy bal és egy jobboldali imamalom felállítását, melyben az untig ismert jobbos és balos közhelyek forognának. Ennek pörgetését egy szobakerékpáron keresztül, az arra hivatott közhelygyűrők forgatnák felváltva, s ha igaz a tibeti okoskodás, akkor a többször megforduló közhelyek válnának végül igazsággá. Vagyis a verseny végre valódi kiizzadt győzelemben dőlne el, mi pedig megszabadulhatnánk, „hiszen a buddhista imamalmok célja is a szabadulás”a sablonoktól és végre tele rajzolhatnánk firkálhatnánk az újságok első immáron üres öt- hat oldalát, hogy aztán végre a társadalom és a kultúra oldalaira érve új benyomásokat szerezzünk világunkról.
Na, de vissza a celebséghez és a szokásokhoz. Nos, éppen a fentiek miatt egy ideje már csak a MN vasárnapi mellékletét olvasom át tüzetesen, néha az össze cikket magamévá teszem. Egyik kedvenc szerzőm a celebből anticelebbé vált János, kinek enciklopédiája üde színt ad a Nemzet mellékletének. Őt általában végig olvasom, persze nem mindig.
Jánosuk nem is oly régen egy cikket írt arról, hogy kivonul a celeb létből és szépen leírta azt is, hogy miért volt az jó neki, s azt is miért hagyja el azt a mű világot. A celeb világot közvetítő médiát nem fogyasztom, így igazából fogalmam sincs, hogy Jánosunk jelenléte ott miben és miként nyilvánult meg. Nem is lenne ez érdekes, ha a mai számban nem ismét erről a lépéséről értekezne, mintha sajnálná amit odahagyott. Ezen kissé elcsodálkozom, mert celeb tudásom a benzin kúton elfogyasztott kávék és a kirakott celeb újságok címlapja által frissül, Ezeken a címlapokon, mert beljebb sose nézek, Jánosunk sose volt túl gyakori vendég. Annál inkább, egy duci vörös ki a címlapok tanúsága szerint előbb elhagyta szintén csülök pörköltön edződött férjét, hogy összeszűrje a levet egy roma megmondó emberrel, kinek apja cigány költőként ismert, ki a megmondóság, a romaság , és a cigányság valamint, ha hinni lehet a címlapoknak a jól táplált vörös alkotta Budapesti négyszögben elveszítette bizalmát az élet iránt és Hádészhoz menekült.
Egyszerű halandóként és szenvedélyes kávézóként azóta sem értem, hogy ez miért ért több hónapnyi címlap létet, hogy mitől érdekes valaki attól, hogy öngyilkos lett és, hogy miért érdekli ez a sztori 74 éves édesanyámat és a barátnőit. Persze lehet előkerülnek Dávidunk titkos felfedezései, íróasztal fiókban tartott értékei, de addig számomra János ki azért szerzett nekem s gondolom másoknak is néhány elgondolkodtató és értékes vasárnap reggelt, több címlapot is kaphatott volna.
Ám János otthagyta a celebséget, és remélem nem is akar oda egy kötéllel a nyakában visszatérni, persze előfordulhat, hogy ismeri a somlói galuskán nevelkedett vöröst, hiszen kis város Budapest, nos ha így lesz, akkor Jánosunk majd nem a vasárnap reggeljeim megédesítője, hanem hétköznapi kávéim megvidámítójává válik, ha ez megtörténik, az enciklopédia pár cikkét beteszem egy imamalomba, s hagyom had forgassa a szél, hátha…
2010.08.01.