a lényeget tudni volna jó
de így csak bámulhatod
a holdat
hallgathatod az eső
cseppenését
s várhatod míg valaki
szólít
lehunyt szemhéjad mögött
kivirágzik a fény
hallod már jól a véred dúdolását
érzed az idő nem veszett el
csak kiköltözött életedből valahol
ágyékod fölött tűz gyúl
és finoman éget
már hiába szólítanak
a lényeget ha tudtad is feledted
csak a tűz
a végtelen tiéd
a tűz mely elindul lassan
apró nyaldosással
kúszik a szívedig
tudod már semmi meg nem érint
halovány kék lángok
a koponyádban
és vörösek zöldek sárgák
ízlelgetik a trónt
s királyát
elhamvad a világ
háromszázhatvanöt tévedése
nincs tükör mely újra rajzolhatná arcodat