Könyvek

Amikor hatévesen beiratkoztam a somogyszili könyvtárba, és rácsodálkoztam az akkor tengernyinek tűnő könyvállományra, nem gondoltam volna, hogy egyszer ebben a kis könyvtárban olyan könyvek is lesznek, amiket én írtam.

Igazából soha nem akartam se író, se költő lenni. Én csak László szerettem volna lenni, de az nem sikerült. Amíg kicsi voltam, Lacikának hívtak, később Laci lettem, most meg Laci bácsi vagyok. Szóval, ha megkérdezik, azt kell válaszolnom: könyvet írni csak azért érte meg, mert a címlapon a László név szerepel.

Szóval nem vagyok író, bár írtam pár könyvet és novellát; nem vagyok költő, bár írtam rengeteg verset. Csupán Nyári László vagyok kilenc könyv borítóján.

Nyári László: Ének a XXI. századból

„Ahogy otthoni könyvtára szellemi hátterét, írói szemléletét is a maga erejéből próbálja alakítani. S bár megnyilatkozásai olykor szinte dokumentumérvénnyel tükrözik napjaink munkásértelmiségének szorongató gondjait, illúziótlan érzésvilágát, írásaiban a lényegkeresés puritán komolyságán túl éppen a közösséggel együtt küzdő, de markáns egyéniség ragadja meg leginkább figyelmünket (Nézem az esőt, Nincs tükör, Anti líra, A lopott rímek dala, Népi, nemzeti s a többi). Úgy hordozza magában az alkotás felelős igényét, hogy közben állandóan szembesül a létezés fenyegetettségével. – Pesszimista! – mondhatnák rá régebbi beidegződéssel. Valójában éppen a túlzott érzékenység készteti a költőt, hogy a belső vívódások s a világbeli válságok köznapi élményeit is szigorú moralistaként próbálja költészetté emelni.

S vajon nem farizeusság volna-e, ha az elmúlt évek tévénéző kortársai, Nyári föltételezett olvasói bélyegeznék sötéten látónak a fiatalembert, ki szellemes metaforával, a mába átemelt üstökös-látó Halley, a Tejútrendszer „egészségügyi ellenőre” nevében jelenti ki:

A föld állapota

rohamosan romlik.

Kérem a fertőzési góc

sürgős lokalizálását,

mert az ember

olyan kórokozó

mely nem csak a Tejutat

de elterjedve

az egész világegyetemet elpusztíthatja.

Megragadó Nyári bátor láttató- és elemzőkészsége. Az utolsó könnycsepp-beli sírás drámai pillanatait például így vetíti ki, „picassói” szellemességgel: „A zsebkendő buldózer / elsimítja a bánatfolyók holtágait.” Formaérzéke nem egyenletes, de olykor virtuóz. József Attila Születésnapomra versének bravúros kínrímeit is próbálja folytatni:

e kis hazában éppen úgy

élvez ki a költőbe rúg

s eképp

remél

fásult lelkébe több hitet

pénzt zsebébe s ígéretet

adó

csaló

belőle többé nem lehet

mert változik a rendelet

s megint

megint

Nem tudom, a kaposvári sajtó egyáltalán hírül adta-e, hogy megjelent egy somogyi szerző új műve, nem is akárhol?! Szerzőjének persze megyehatáron túl sem lesz könnyű dolga, hisz a habverő retorika s a posztmodern vidor játékossága közt igencsak próbára tevő utat választott. Még az önálló gondolkodásról se mondott le! A szerző tisztában van a kockázattal. Kihívására egy ízben így válaszolt: „a versírás számomra olyan kényszerpálya, amelyről se letérni, se visszafordulni nem tudok, így jobb híján megyek, előre” (Orpheusz könyvek).” Fodor András

Többé nem szabad törekedni sem tökéletességre, sem érthetőségre, sem szabatosságra. A mások általi megérthe-töség igényének f eladásával kell araszolni egy új cél f elé, mely nem lehet más, mint a gondolat teljes felszabadítása a kényszerpályákfogságából, elkülönítése a kultúrtörténeti múlttól.

Ez következik most: búcsú az olvasóktól. 1994. január 13.

A Barnabás meséi című mesekönyv, nagyobbik gyermekem kreativitásának köszönhető. Hamar ráunt az egyen mesékre és amikor a három kismalacról meséltem volna, akkor ő megkért, hogy inkább a három repülőgépről meséljek. Így keletkeztek új címek és új mesék. Amikor egyszer Őszi Zolival, aki akkor már meseillusztrátor volt, és amúgy fatornyos kisfalunkban utcabelim, találkoztam és meséltem neki a gyerekekről, a mese átírásokról hallva azt mondta, ezt meg kell írnod és meg majd illusztrálom.

Így született eddigi legjobb mesekönyvem.

A virágok romlása már önmagában egy sűrített metafizikai állítás. A virág a magyar lírában hagyományosan a szépség, a tisztaság, a törékenység emblémája; a kötet azonban nem a virágot, hanem annak romlását helyezi a középpontba. Ez a gesztus a szépség időbeliségére irányítja a figyelmet: arra, hogy minden, ami kibomlik, szükségszerűen vissza is húzódik. A kötet így a keletkezés és elmúlás dialektikáját tematizálja, amely lírám egyik alapmotívuma.

A romlás itt nem pusztán biológiai folyamat, hanem létélmény: a világ állandó hanyatlásának tapasztalata, amelyet a költő egyszerre szemlél és elszenved. a természet nem idilli háttér, hanem ontológiai tér. A virágok romlása a világ romlásának kicsinyített mása: a mikrokozmoszban megjelenő makrokozmosz.

A kötet verseiben a természet:

nem megnyugtat, hanem nyugtalanít;
nem menedék, hanem a mulandóság állandó emlékeztetője;
nem díszlet, hanem a létezés törvényeinek hordozója.

A virágok hervadása így a létezés törékenységének emblémája, amelyben az ember saját sorsára ismer.

A regény kiindulópontja az írói gesztus: a papír „fehér, kietlen négyszögei” várják, hogy betöltsék őket. A főhős – aki az elbeszélővel szinte teljesen egybeesik – úgy tekint az írásra, mint romboló és teremtő aktusra egyszerre. A fehér lap tisztasága provokálja, és minden leírt szó egyfajta „bepiszkolás”, amely ugyanakkor elkerülhetetlen, mert a vágy – a megnyilatkozás, a kifejezés, a tett vágya – nem hagyja nyugodni. Ezt a motívumot a Moly.hu részletes idézetei is megerősítik: az elbeszélő „bemocskolja a világot zajjal, tettel, árulással”, miközben a papír makulátlan felületét is „selejtté teszi”.

A regény egyik központi kérdése: mi hajtja az embert cselekvésre? A narrátor szerint nincs esély arra, hogy az igazságot akár megközelítse – mégis írnia kell. A vágy itt nem erotikus, hanem egzisztenciális: a létezés értelmének keresése, a tett kényszere, az önkifejezés szükséglete.

A szöveg önmagát is folyamatosan megkérdőjelezi: minden mondat fölösleges, mégis szükséges. Ez a paradoxon adja a regény feszültségét.

A regény egyik legfontosabb rétege az írás aktusának filozófiai vizsgálata:

az írás kényszer, amely felemészti az elbeszélőt;
az írás önfeltárás, amelyben a szerző saját vágyait, félelmeit, kudarcait teszi közszemlére;
az írás önpusztítás, mert minden mondat rombolja a tiszta felületet, és ezzel a világot is.

A „fehér négyszög” így egyszerre jelenti a papírt, a világot és az emberi tudatot: mindhárom területet a szöveg tölti meg, alakítja át, vagy éppen teszi tönkre.

A Fehér négyszögek nem hagyományos regény:

erősen esszéisztikus,
önreflexív,
lírai próza, amelyben a cselekmény háttérbe szorul,
a hangsúly a gondolatfolyam, a nyelvi kísérletezés és a tudatáramlás** technikáján van.

A szöveg olyan, mintha az olvasó az író fejében járna: a gondolatok kuszák, ismétlődnek, önmagukra reflektálnak, majd újra szétesnek.

Ugye ismeretes Münchhausen báró klasszikussá vált kalandja, midőn sármocsárba süpped vágtája során, de a báró nem süllyed el végleg, mert rájön, hogy mivel senki sincs, aki segítségére siessen, hát maga nyúl üstökéhez, s rántja ki maga magát a csávából? A mesés történethez hasonlót kínál Nyári László költő, aki ezúttal prózában fogalmazta meg életlátásait. A Te is lehetsz guru egy különleges önfejlesztő tanácsszótár, egy életkunszt gyűjtemény, egy frappírozott tréningkötet azoknak, akik ráakarnak jönni, hogy ők is guruk.

„Így jutottam el ahhoz a felismeréshez, hogy az ezoterosz mintájára, s József Attila szavaival összhangban, miszerint „magamban bíztam elejitől fogva…” elneveztem a tanításaimat még megszületésük előtt kissé álgörögösen, de mindenképpen autentikusan, Lacoszériának. Itt tartok most, immár guruként gurítom saját tanom kerekét, a Lacoszériát, hogy örök körforgásában átértékelje a múltat, szebbé írja a jövendőt, s segítsen lelendő híveinek mosolyogva, röhögőgörcs-mentesen kibírni a jelent.” Többek között a fentieket fogalmazta meg új könyvéről egy blogbejegyzésben Nyári László, a kaposfüredi író. A Te is lehetsz guru című könyv nemcsak az idézett megvilágosodásnak, de a koronavírus-járvány adta kényszerű, de termékenységet hozó időszaknak is köszönhető, derült ki egy másik nyilatkozatból.
A kötet a hétköznapi és a természetfeletti bölcsességek gyűjteménye, amolyan előzmények nélküli füveskönyv, melyben buddhista, taoista és keresztény kultúra ötvözetét találjuk meg. Az eredetileg költőnek számító Nyári László friss kiadványáról szólva egy interjúban elmondta, hogy az egy regény előzetes magyarázata. Érdekes állapot ez, hiszen a regény maga még megmunkálás alatt van, de a prológusának számító Te is lehetsz guru immár a könyvesboltok polcain várja a közönséget.
A könyv létrejöttének egyik fontos mozzanata volt, amikor a szerző egy baranyai tájon való autózása során a rádióból párkapcsolati gurukról hallgatott műsort. Ebben elhangzott az is, hogy mi történik azzal a házaspárral, akik párkapcsolati coach-ok, kvázi guruk, amikor ők maguknak alakul ki problémájuk egymással, mire a válasz az volt, hogy „fölemelik a fókuszt maguk fölé s így oldják meg”. Nyári László ekkor kapott ihletet arra, hogy könyvben fejtse ki: mindenki lehet guru, személyi edző, mediátor, ha kikutatja a magában lévő, addig tán rejtett bölcsességet. A könyv tehát egyfajta önfejlesztő tréning, önbecsülő értékhámozás, önmegmentő bölcselkedések füzére. Erről a szerző így összegez blogjában: „Íme hát, az alapvetés: Mindegy, hogy kitől mit tanulsz, a lényeg, hogy bárki lehet mestered, ha elhiszed. Ilyen egyszerű ez, s a tankereke, immár a kátyúkkal tűzdelt magyar utakon is megállíthatatlanul gurul.” (Könyvkultúra Magazin) https://konyvkultura.kello.hu/egypercesek/2021/01/te_is_lehetsz_guru

Ebben a történetben a könyv írója és hőse együtt halad egy áhított cél felé mely nem más, mint az élet értelmének megtalálása. Életük két különböző korban játszódik, ám abban megegyezik, hogy mindketten folyamatosan olyan kényszerek hatása alá kerülnek, melyeknek eleinte nem tudnak, vagy inkább csak nincs kedvük ellenállni.

Így sodródnak egyre kényelmetlenebb helyzetekbe, míg végül úgy döntenek, hogy a kezükbe veszik a dolgok irányítását. Ez a döntés teljesen új világot tár fel előttük, míg előtte csupán sodródtak, most úszni kezdenek az árral.

Ugyan az ár viszi őket, ám azt már ők döntik el, hogy mikor melyik parton pihenjenek meg egy időre.

A párhuzamos történetek a végpontban összeérnek, a 21. századi író és az ókori próféta ugyanoda érkezik meg. A könyv végére kiderül, hogy a két különböző, térben, időben és eseményekben nagyon más történet miként vezethet szinte teljesen hasonló végkifejlethez.

Még az is lehet, hogy a két hős felcserélhető, de az sem kizárt, hogy egy és ugyanazon személy.

A városivá lett egykori falusi kiskölökből, aki hatévesen beiratkozott a somogyszili tékába, és végigolvasta a teljes könyvállományt, majd felnőttfejjel belemerítkezett a magyar és a világirodalom klasszikusainak világába, mindmáig nem kopott ki az indiánregények iránti szerelem. Különösen egy kanadai félindián, Hosszútoll alakja inspirálja. Ez magyarázat legújabb könyvcímére, s utalás a kektoll.comra is, ahol legfrissebb írásait is olvashatjuk. A vonzó indiánmentalitás egy Cseh Tamásnak ajánlott versben és egy képzelt hármas beszélgetés lírai szálában is megjelenik. Ám ennél talán fontosabb, hogy Nyári pazar versek sorával hajt fejet József Attila emléke előtt. Szavait tisztelete jeléül építi be egy-egy művébe, illetve parafrázisként jeleníti meg örökérvényűségüket, és megidézi a költő nyolcvanöt évvel ezelőtti balatonszárszói halálát is.

Némelyik verse örökre a fülemben marad, hiszen a kaposfüredi szerző a szárszói költészet napi találkozók hűséges vendége. Ott, az iskola parkjában, József Attila egész alakos szobra mellett száll fel tőle évről évre a szó; némely verse április 11-ére fogant, és e helyen hangzott el először, ámuló gyerektekintetek gyűrűjében.

E kötetben Nyári László táj- és természetélményét tükröző, expresszív versei mellett a remény és a reménytelenség költeményei is különösen erősek. Az olvasó mérlegelésére bízatott, mi áll közelebb hozzá: „amíg látjuk a jövőt / addig nem merünk / a tükörben / önmagunkra nézni” vagy: „Elindulok hát / S megüzenem magamnak / Lehetséges megőrizni / Szívünkben a fényt”. A Nyári-lírában évtizedek óta kulcsszó a vágy is. „A vágyak mint soha / ki nem feszülő / petyhüdt vitorlák / várnak a szélre / várnak az ébredésre” – írja a Vágyak című versben. A trendi valóság, a gépi világ képei mellett olykor-olykor Érosz is belopakodik néhány felettébb impulzív, szerelemittas versébe.

Szabadon hasító vagy lüktető strófákba tömörített gondolatfutamaira a szerző egy 20. századi virágénekkel tesz lakatot. Ennek zárósorai is bölcsességre vallanak: „Kalapodra tűzz virágot, / Menj templomba és imádkozz!”

A Pannónia Kulturális Egyesület gondozásában megjelent kötetet Mester Béla grafikus újságlapokra montírozott rajzai illusztrálják. Megtalálható köztük a Nyugat, az Élet és Irodalom, az Új Ember, az Irodalmi Újság vagy a Somogyi Hírlap egy-egy oldala is, megmutatva azt is, miként válhat művészi alkotássá egy napi- vagy hetilap, folyóirat.

Ahogy „A hajnal rést vág az éj szövetébe”, úgy ráznak fel bennünket a tavaszi mákonyból a Nyári-versek. A szerző valóban belecsapott a lecsóba. Költeményei hol sokkolóan hatnak, hol pedig azt igazolják, hogy bár – Adyval szólva – „Minden egész eltörött / Minden láng csak részekben lobban”, a remény soha nem hagyhat el bennünket.

Lőrincz Sándor https://www.magyarkurir.hu/hirek/nyari-laszlo-iro-kolto-koteterol

A regény központi gondolata, hogy létezik egy határ, amely elválasztja a világot, amit érzékszerveinkkel felfogunk, attól, amit csak sejtünk, de mégis jelen van. Ez a határ a „dimenziókapu”: egy metaforikus és egyben belső átjáró, amelyen csak az léphet át, aki készen áll arra, hogy szembenézzen önmagával. A mű tehát nem sci-fi értelemben vett dimenzióutazás, hanem pszichológiai és spirituális átjárás a tudat mélyebb rétegeibe.

A történet egy férfi útját követi, amelyet külső események indítanak el, de a valódi történések belül, a tudatban zajlanak. A regény így kettős szerkezetű:

külső világ: események, amelyek katalizálják a változást;
belső világ: felismerések, kérdések, önvizsgálat, tudattágítás.

A hangsúly egyértelműen a másodikon van: a könyv a belső átalakulás regénye.

A mű egyik fő témája a gondolat szabadsága: az, hogy az ember képes-e túllépni saját korlátain, hiedelmein, félelmein. A regény nem kínál kész tanításokat vagy dogmákat — épp ellenkezőleg:

nem ítélkezik,
nem tanít,
nem magyaráz túl,
hanem kapukat nyit, amelyeken az olvasónak kell átlépnie.

Ez a nyitottság teszi a könyvet filozófiai értelemben is izgalmassá.

A leírás alapján a regény hangvétele:

személyes,
vallomásos,
őszinte,
és erősen belső monológokra épül.

A narrátor nem fölülről beszél, hanem mellőlünk: úgy vezet végig az úton, mintha a saját belső folyamatait osztaná meg velünk. Ez a közvetlenség rokon Nyári más műveinek önreflexív, belső utazásra épülő stílusával (Fehér négyszögek, A Fiú).

A könyv kifejezetten azoknak szól, akik: