„ Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,
melybe ma szemünk ütközött:
Az ösvényforduló kavicsos homokágyán
váratlan egy iszonyú dög…”
( Baudelaire)
minek örültünk
mára megmutatta
igazi arcát
nincs hitünk
nincs reményünk többé
s nem maradt csupán egy dög
egy bomló állat a szabadságból
rajta nyüzsögnek
nyáladzó legyek
harapják eszik a maradékát
nem maradt más
csupán üresség csupasz díszletek
hangzókból szavak
gyengék voltunk
s az erőset játszva
megbocsátottunk
már tudjuk túl hamar
túl könnyen
adtuk a múltat
s helyette jövőt nem kaptunk
a jelen?
az is leveszett már
elbuktunk újra
nem kardlappal
nem puskatussal tankokkal
de álhírekkel reklámmal
cukros szirupokkal
vettek erőt rajtunk
mi jöhet még
besenyő tatár török
osztrák német
orosz után
egy feltámadt hulla
lesz végzetünk
mi jöhet még
ha már a vérünk sem kell
ha már a hitünk sem kell
ha az eszünk sem kell már
csupán egy jó helyre
húzott kereszt
kell belőlünk
mi jöhet még
ha már csak ez maradt
egy dög az ösvényforduló
homokágyán
egy kifinomult léleknek
gyönyörű látvány
mi jöhet még ha már
tetszeni fog
a szeretteink testén
barnálló hullafolt