a jóisten ezüstszárnyú
madarakon küldi angyalait
igazságot s halált osztani
ki Heródes elől elfuthatott
annak most nem lenne esélye
kicsiny szentjeink
örökre lehunyt szemmel
utaznak a végtelen éjszakában
és kérdezgetik egymást
mit jelent az hogy ember
testvéreikre gondolnak
kik még élnek
de apró lábuk kezük
a romok alatt maradt
húgocskák szerelmes szemek elől
örökre elzárt arcára gondolnak
s a napra
mikor megkínzott lelkük
jövendő államfők testébe visszatér
mit tesznek akkor ők
mert szépek azok a repülők
amint felszállnak s viszik
szárnyaik alatt az egyetlen igazságot
szépek a rakéták
mikor fénylő vonalakkal
az égre rajzolják
az egyetlen érvet
amit mindenki megért
ó testvérkék tudom egyszer
újra lecsúsztok majd a csúszdán
labdába rúgtok s új anyácskátok
észre sem veszi a mosolyotok ívén
egyensúlyozó rettegést