Eljött az idő, hogy tiszta vizet öntsünk a RAM-ba. Mióta elterjedt, folyamatosan zajlik a vita, jó-e nekünk embereknek, hogy lassan életünk minden elemét átszövi a digitális háló, hogy néha úgy érezhetjük, már nem minket szolgál, hanem mi szolgálunk neki.

A szélsőségesnél szélsőségesebb elméletek – mily meglepő – éppen a sokat bírált digitális birodalomban, a világhálón terjednek. A Facebookot ekézni a Facebookon meglehetősen perverz dolog. Persze, tudom, így jut el a legtöbb emberhez, de mégis, itt a vizet prédikál, bort iszik szindróma könnyedén tetten érhető.

Én azt gondolom, a digitalizált világ önmagában se nem jó se nem rossz. Persze a használata, és itt nem csupán a kattintási, kommentírási és profil feltöltési képességekre gondolok, feltételez egy bizonyos mértékű intelligenciát és háttér műveltséget, különben az ember gyorsan elveszik az információhalmazban.

Persze nem mindenkit zavar ez, sőt bizonyos eszmék hívői között futótűzként terjednek a különböző tanok, melyekből megtudhatjuk például, hogy mi magyarok nem tétlenkedtünk, mindig itt a Kárpátok ölén, hanem piramisokat építettünk, megváltottunk, leigáztunk, uralkodtunk szerte a világban.

Aki szereti ezt hinni, az bőven találhat hozzá muníciót, mint ahogy bármi máshoz is. Ez szerintem nem baj, mindenki olvasson azt, amit akar, és terjessze is, ha úgy érzi jónak, és cáfolja, ha van kedve és érve hozzá, attól még a kopernikuszi világkép alapjaiban nem változik. Keringünk szépen annak rendje s módja szerint a Nap körül, s közben néha furcsákat gondolunk, sebaj.

Az már persze baj, ha valaki nem tud eligazodni ebben a rendszerben, ám mégis mélyebbre próbál menni benne, mint amit képességei megengednek, vagy – bizony – nagyon is érti a rendszert, és ezért elmerül s beleveszik végzetesen.

Örök példám a használod a rendszert vagy használ a rendszer dilemmájára egy régebbi munkahelyemen történt eset. Egyik kollégám a mobiltelefon lelkes felhasználója volt, így mindig, minden helyzetben előnyben részesítette a telefonhívást. Amikor egyszer egy fontos ügyet próbáltam vele megbeszélni és már 3 percen belül harmadszor vette fel a telefont, kimentem a másik szobába. Amikor hallottam, hogy abbahagyja a beszélgetést, már hívtam is, és megbeszéltük amit kellett, bár amikor rájött, hogy a szomszédban vagyok, kicsit furcsállotta, de végül is belátta, hogy csupán kreatívan alkalmazkodtam.

Magamról szólva, úgy gondolom, ura vagyok a helyzetnek, van okostelefonom, melynek naptára szinkronizálja a céges, a magán érdekeltségek és a privát elfoglaltságok időpontjait, így könnyedén elkerülhetem az ütközéseket. Laptopom kettő is van, az egyik nagyobb teljesítményű, ezzel szerkesztem a weblapokat, időnként gépész rajzokat, vagy éppen grafikai munkákat, a másik kisebb hordozható gépemen a napi dolgokat oldom meg. Vihetem bárhová, hosszú üzemideje biztosítja, hogy egész nap készenlétben áll, ha éppen szükséges. Ezt a blogot is a Google dokumentum kezelőjében írom, aztán este majd letöltöm a másik gépre, átnézem, keresek hozzá pár képet, így jut el önökhöz.

Vannak, akik a magánszférát féltik a digitális hálótól. Én nem hiszem, hogy ez valós probléma lenne, azt tudhatja a Facebook, hogy örültem a győri kézilabdások sikerének, de hogy milyen bort ittam az örömre, azt csak akkor tudja meg, ha én is akarom, sőt be is csaphatom, ha ahhoz van kedvem, s aztán leguríthatok egy sört a győzelemre.

A Google tárolja az írásaimat, amik amúgy sorban megjelennek, miért kellene hát páncélozott kazettába rejtenem. Ha valaki feltöri a fiókomat és plagizál, ám tegye, ha csak végig olvas mindent, valamit keresve, jó az, legalább szert tettem egy lelkes olvasóra. Hogy amúgy mit gondolok róla, azt előre biztosan még én sem tudom.

Egyet fontos tudni, hogyan kell kikapcsolni, hogy a tópartra a könyv mellé ne vidd az okostelefont, vagy ha már vitted, halkítsd le. Kevés olyan dolog van, ami egy órát ne várhatna.

Most pedig, hogy biztos legyek a dolgomban, rákeresek magamra. 5.910.000 találat, ez biztos nem mind rólam szól, szűkítem a kört, költő és Kaposvár 1.000.000-ra esik a találatok száma, persze ez se mind az én adatom, ám lehet, valami kimaradt. Újabb kritérium: blog író, 250.000, ez már döfi, de nem állhatunk meg itt.

Mit csinál most? Néma csönd, a Google nem tudja, hogy éppen a Google-ban blogot írok róla. Meg vagyunk mentve, sőt azt sem tudja, hogy most elmegyek, iszom egy kávét. Valódi háló ez, de még nagyok a lyukak, átbújhat rajta bárki, ha akar.