Hallgatom ahogy
csobog a Szinva patak
és azt gondolom
soha nem szabad
megadni magunkat
az észlelésnek
mert megcsalhatnak
a kósza fények
a hangok és más
mi sosem volt
csak gondoltuk
hogy létezik
megsimogatom hát
Attila szobrát
a bronz hűvös
érintése legalább
valós
odébb a csillogó
sziklafalon a víz
permetez alá
s a szépség
egy csöndes pillanatban
mint szivárvány tűnik fel
a Szinva patakban
nézem de nem hiszem el
inkább kikeresem
s olvasni kezdem
„itt ülök csillámló sziklafalon”
igen az észlelésen túli szépség
az emberben elrejtett reménység
mely azt sejteti
lehet és kell is jobb időkre várni
2017.07.20.