A festők gyárosa

 

mona

Éppen most zajlik városunkban a Rippl-Rónai fesztivál, alias Festők városa. Remek kezdeményezésnek tartom, bár magam még soha nem vettem részt egyetlen rendezvényén sem, nem akaratlagosan, csupán azért, mert így alakult.

Nem vagyok egy nagy rendezvényre járó, időnként persze elmegyek kiállítás-megnyitókra, vagy éppen koncertre, esetleg színházba is. Ám úgy gondolom, a mai modern technika éppen elegendő lehetőséget nyújt, hogy az ember tájékozódjon és művet élvezzen, ez lehet sajátos megközelítés a részemről, nem is magyarázom tovább.

Folytatom inkább ott, hogy a Festőknek immár nincs városa, de legalább van fesztiválja, ám gyárosa az nincsen. Vagyis a mai magyar művészeti élet szinte kizárólag állami, illetve önkormányzati csecsen lóg, a modern mecenatúra szinte nem, vagy alig létezik. Pedig milyen jó lenne egy művészeti TAO. Már a neve is vicces, illetve inkább szimbolikus a sportfinanszírozás eme módjának, amikor a vállalkozások nyereségadója csökkenthető a csapatsportoknak adott támogatással. Lehet ez a királyi út a Tao Te King magyar megfejtése.

Szóval érdekes, hogy Balszélső Béluska töretlen fejlődéséhez adókedvezmény keretében járulhat hozzá, aki úgy gondolja, ám Festő Ferike, vagy éppen Szobrász Sanyika, hogy Író Imikéről ne is beszéljünk, már nem számíthat efféle nagyvonalúságra. Nekik be kell érniük az NKA pályázatokkal, alapítványoknak felajánlott 1%-okkal, melyek mire hozzájuk érnek, talán ha 0,3%-ok maradnak.

Az alkotás szabadsága fontosabb a körülményeknél, sőt néha a körülmények extra hajtóerőt jelentenek, árokpart, tópart, juhászkunyhó, mindegy.

Lehet persze, ha megengednék, hogy a vállalkozások leírhassák az adóból fent említettek támogatását, akkor bizony odamenne Kártyaváras Béla Költő Kálmánhoz és azt mondaná: Figyelj Kálmi, én megdoblak 20 millával hivatalosan, ebből te visszaadsz nekem 12-t nem hivatalosan, a könyvelőm majd segít elszámolni. Neked is marad 8, én 20-at leírok az adóból, ja, és majd írsz az asszony szülinapjára valami szép rímes köszöntőt, amit Előadóművesz Elemér, akit szintén támogatok, felolvas a partin, amire persze te is hivatalos leszel, kaviár, pezsgő, csinos múzsa jelöltek. Hisz tudod, hogy megy ez.

Szóval így menne ez, de ne gondolja senki, hogy a TAO-nál ez nem lehetséges. „Több dolgok vannak földön és egen, Horatio, mintsem bölcselmetek Álmodni képes” – írta Shakespeare, pedig akkor még fogalma sem lehetett a mai magyar valóságról.

Szóval fesztivál helyett csak ülök itthon és hülyeségeket írogatok, s persze várom, hogy a postás majd becsönget egy jó kis csekkel. Persze nem csönget, de jobb is így, legalább nem kell ódát írnom Irmuska szilikon halmaihoz, sem kisregényt Béla első, mindezidáig egyetlen svindli nélküli üzletéről. A világ így kerek. Életművemet az árokparton is megírom, mondta Hamvas Béla, én inkább a tópartot választom. Mert míg a Festők Városa egy remek ötlet, jól megvalósítva, addig a festők gyárosára, vagy éppen a költők tőzsdecápájára nincs szükség. Az alkotás szabadsága fontosabb a körülményeknél, sőt néha a körülmények extra hajtóerőt jelentenek, árokpart, tópart, juhászkunyhó, mindegy.

A lényeg, miként a Tao Te King mondja (vigyázat nem TAO):

A lábujjhegyre ágaskodó
nem áll sokáig,
a nagy léptekkel rohanó
nem megy sokáig,
a fénybe-álló nem lesz fényes,
a magát-hirdető
nem lesz híres,
a magát-dicsérő
nem lesz dicső,
a magát-kínáló
nem lesz vezető.
Ezek az úton:
rohadék, hulladék,
utálkozva elkerülik,
az úton járó rá se lép.