Nem tudom, vannak-e dolgok, amiket nem lehet megunni, de néha mintha lennének. Most a hétvégén a miniszterelnök ott volt, ahol így nyár közepén mindig lenni szokott, és beszédet is mondott, ha már ott volt, ahogy szokta. Láthatóan nem unja meg sem az odamenést, sem a beszédmondást, mint ahogy a nyervogók sem unják meg, hogy az aktuális mondandóján vergődjenek. 

Mintha ez a miniszterelnöki vergődés és a megmondó emberek általi vergődés annyira jó szórakozás lenne, amit bizony nem lehet megunni.

Biztos bennem van a hiba, de én már a második alkalommal is untam, ezért most már csak a linkajánlóban megjelenő címeket olvasom el a dologról, azt is csak azért, mert egyszerűen nem tudom kikerülni, a szemem lefényképezi a többivel, így ha unom, ha nem, tudomást szerzek róla.

Azt, hogy ebben az egészben mi lehet a jó a résztvevőknek, fel nem foghatom, de ha jól esik nekik, ám csinálják.

Láthatóan jól esik és csinálják, vagyis beszélnek a dologról, pedig tudhatnák, hogy a beszéd az egyik legingoványosabb terület. Szó szerint értve is az, hiszen minél jobban belebonyolódunk, annál inkább nem ereszt, és miközben megpróbálunk részletesen elmagyarázni valamit, a használt szavak számával arányosan növekszik az újabb kérdések száma is. Ezt azonban láthatóan a többség nem érti. 

Ha megkérdezik, kérek-e mondjuk lángost és azt válaszolom, nem, akkor aránylag röviden is megúszhatom a kérdést, ám ha elkezdem magyarázni, miért nem, akkor bizony könnyen újabb kérdéseket, vagy akár sértődést generálhatok, a magyarázat hosszától függően.

Az ember könnyebben tanul meg beszélni, mint hallgatni. Emiatt a többség értetlenül áll a hallgatással szemben, mintha az valami fajta deviancia lenne. Korunk jelmondata a kommunikáció, mindenki mindent kommunikálni akar, miközben a többségnek fogalma nincs a tömör és célratörő közlés mikéntjéről. Egy olyan világban élünk, ahol a dolgozók nem megbeszélik a dolgokat, hanem lekommunikálják egymással, a végeredmény azonban gyakran meglehetősen soványka. 

A sok beszédnek sok az alja mondást folyamatosan szemléltetik ezek a kezdeményezések.

Tehát, ha a miniszterelnök elmegy xványosba és ott kommunikációs célzattal, mi másért, mond valamit, akkor arra a hivatások megmagyarázóknak kötelező azonnal magyarázatot gyártani, mint ahogyan a hivatásos fanyalgóknak meg kötelező fanyalogni. Ehhez jönnek még a hozzám hasonló, teszek rá faktor képviselői, akik a nyári uborkaszezonban arra vetemednek, hogy arról írnak, milyen hülyeség azzal foglalkozni, amivel éppen foglalkoznak.

Így múlik el a világ dicsősége és győz a mindenható kommunikáció. Én sem tehetek mást, mint fejet hajtok, én is vagyok annyira hülye, mint mindenki más. Ez a sorsunk nekünk, embereknek, jól megkommunikálnak bennünket, ha akarjuk, ha nem.

Hiába nem megyünk xványosba, xványos eljön hozzánk és kiköveteli, hogy válasszunk egy értelmezést az értelmezhetetlenből.