Várlak

a csönd mint egy unatkozó virág
hullatja percszirmait
várlak
várom ujjaid tétovának tűnő
céltudatos menetelését bőrömön
a háztetőről az olvadó hó
megroskadt darabjai hullnak a mélybe
várlak
várom nyelved csápjának
izgatott tapogatózását fülemben
és tudom nem érkezel meg
amikor ujjad nyelved bőröd
melege azt hazudja itt vagy
te kint leszel a tél enyésző
hullái közt s a hólé
dobolását hallgatod
és nekem súgott sóhajaid
forró áramlatában végképp
vereséget szenved
az ablakon túli fagy
de amikor ágyamból felkelve
kilépsz a tavaszba
itt hagyod homlokom mögött
zúzmarával borított emlékeid