Verebek

ablakom párkányán
a verebek vidámsága
már a tavaszt hazudja
odébb a tél tépett
foszló hófoltjai hullák
az évszakok csataterén
a kerítésen túl
egy kutya vonít hangjából
az újjászületés kínja szól
illatot sodor a szél
öldöklésre szánt kocák
bélműködése üzen
minden mindenki izgatott
a várakozás betölti
az egymásra hanyatló perceket
az ideges napfény
tépettszélű árnyékokat
rajzol a földre
a párkányon a verebek
könnyű lábbal átugorják
hiányod szakadékait
s mire cipőd kopogása megüzeni jöttöd
már nem is várlak