ablakomból
egy sima fehér
tetőre látok
tél van s ünnep
hogy végre
visszatérhettem
könyveim közé
ki évközben költőnek szólított
nem tudta mi végre
körmölöm nevetségesen
rövid soraimat
olvadó álmaim
maradékait
ilyenkor barátaim
a cinegék is meglátogatnak
a konyha ablak üvegén át
mesélünk az évről
s kívánunk jobb jövendőt
a tél mint a böjt
a testet megtisztítja a világot
s átértelmezi életünket
féljük a jövőt
s szeretjük
a fehér tetők
mint egy leendő könyv
üres lapjai
várják az időt
mely elhozza betűit
s a betelt lapok
megannyi élet
beteljesült s elvetélt
vágyakozásainkból
könyvek melyeket nem
olvas senki
érzelmes könyvek
a szenvtelen időnek