Süllyedő világ

„Ez az írás 2005-ből való. Szívesen olvasnék arról, hogy pozitív változások voltak. Aki tud ilyet kérem írja le.”

Mostanában gyakran vezet utam Belső Somogy apró falvain keresztül. A hozzájuk vezető utat szegélyező táj gyönyörű, szinte mesebeli. A falvakban mégis a reménytelenség hűs leheletét érezni mindenütt. Omladozó házak, szomorú szemű emberek. A hírhedt román diktátor durva módszereire itt nincs szükség. Mert falut, vidéket rombolni nem csak dózerrel lehet, hanem a mindenható piaci verseny is elvégzi ugyanazt olcsón, hatékonyan.
Mert senki nincs és nem is volt az utóbbi 15 évben, aki valóban tenni akart ezeknek a kicsiny süllyedő Atlantiszoknak a megmentéséért. Nem piacképesek, sem az itt lakók, sem a lakóhelyük. Eltűnésre ítéltettek, mert egyszerűbb veszni, hagyni, mint megmenteni őket.
Nézem az árok szélén hancúrozó gyerekeket, ők még boldogok nem tudják miféle életet szánt nekik nemtörődöm demokráciánk. A felnőttek nem nevetnek, arcukon oly ritka vendég a mosoly, mint errefelé az idegen. Tudják, egyszer eljön az idő, amikor vége lesz. Leomlik egyik ház a másik után.
Pedig lehetne ez másként is csak gondolkodni kéne, és lehetőséget teremteni az ittenieknek is.
Ma mindenki az uniós támogatásokról beszél, kifizették, nem fizették, mikor fizetik, s közben elfeledik a lényeget. Nem azokkal kellene versenyre kelni, akikkel nem lehet, mert, több földjük van, korszerűbb technikájuk és e mellé még több támogatást is kapnak. Nem vagyok mezőgazdasági szakember, de talán lehetne piaci réseket keresni, olyan dolgok előállításával melyek több élőmunkát igényelnek. Talán lehetne. Mert kinek lesz az jó, ha a ma árokparton hancúrozó gyerekek városaink hajléktalanjait szaporítják a jövőben? Kinek lesz az jó, ha dél-amerikai mintára városaink szélén megjelennek a kalyibák, kunyhók, bádog házak. Szerintem senkinek. Kicsi ország a miénk bizonyosan lehetne olyan eladható dolgokat termelni ezen a kevés földön, amiket könnyedén befogadna a nagyvilág.
Persze tudom, vannak fontosabb dolgok is például választást kell nyerni mindenáron, az apró falvak lakói ebben sem számítanak, kevesen vannak, messze vannak. Könnyebb elcsábítani a városlakót némi ígérettel, demagógiával és egy ki show-val.
Ha lehet máskor is erre veszem az irányt, mert látni kell amint az ősi szépségből végkép kirágja az idő a reménytelenség foltjait. Látni kell, amint az utolsó ház nyomán a jelzőtábla is földre dől arccal előre, hogy ne tudhassa senki hol adtak kosarat a reménynek.