Igen, itt van újra, hogy szép-e? Talán. Úgy szép-e, mint mindig? Meglehet.
Nem, persze, hogy nem lehet. Egy év alatt annyi minden változik, hogy semmi nem maradhat ugyanolyan.

Így hát, ami újra itt van, azt hívhatjuk ősznek, lehet akár szép is, ám tudnunk kell, hogy ezt nem kötelező elfogadni. Miként nem kötelező ragaszkodni a szokásainkhoz sem. Mert a szokások, miközben látszólag napi létezésünk szilárd alapját jelentik, egyben akadályai is fejlődésünknek.

Tanuljunk meg hát felvenni új szokásokat, akár furcsákat is, és gyakoroljuk addig, amíg magától értetődően része lesz az életvitelünknek, akkor hagyjuk el és kezdjünk valami másba.

Minden ilyen szokásváltás egyben szellemi paradigmaváltás is lehet. 

Mert a régi szokásokkal nem lehet valódi a megújulás. Persze itt nem olyan dolgokra gondolok, hogy például hagyjunk fel a fogmosással, vagy a munkába járással, hanem az ezeken túl mutató, életvitelbe épülő, de simán elhagyható tevékenységekre és személyes bogarakra. 

Egész életünk a standardoknak történő megfelelésről szól, és arról, hogy ezek a standardok nem bírálhatók. Pedig dehogynem. Az emberi világ a jelenlegi formájában még véletlenül sem tökéletes annyira, hogy azt gondoljuk, ez minden világok legjobbika. Ha pedig ez így van, akkor feltehetjük a kérdést: kell-e ragaszkodnunk egy rossz rendszer rossz szokásaihoz függetlenül attól, hogy kaptunk, vagy magunk alakítottuk ki azokat? A válasz mindenképpen az, hogy nem. 

A korlátok sokat emlegetett lebontása pontosan a szokások elhagyásáról és új szokások elsajátításáról szól. 

Kísérletezni kell. Legyünk mi a fehér egér életünk laboratóriumában. Tegyük meg, amit régóta szeretnénk, és közben tegyünk úgy, mintha tudnánk, jó lesz. Akkor, és csakis akkor valóban jó lesz.

Mert az út attól a mi utunk, hogy mi megyünk rajta, attól a mi utunk, hogy a jelzőtáblákat a magunk alkotta szabályok szerint értelmezzük. 

Egyről mondjunk le, miközben megyünk az úton, arról, hogy révbe érhetünk, mert abban a pillanatban, amikor révbe érünk, egyben abbahagyjuk az úton járást. Kövekké változunk, melyet csobogó vizek folynak körbe, s bár a kő élvezheti a zsongást, a víz futását, csobogását, ám maga nem folyhat vele soha, csak elkophat, elemésztődhet az áradatban.

Legyél hát víz, de nem unatkozó tó, hanem gyors vízű játékos patak, mely néha elhagyja medrét, kiönt vagy éppen új medret váj, patak, mely nevetve hagyja ott az unalmas köveket.

Hidd el, bármit megtehetsz, még azt is, hogy figyelmen kívül hagyod ezt az egészet és tovább űződ napi rutinjaidat. Tudd, nem veszíthetsz semmit, hiszen a szokások elhagyása, újra cserélése utólag nem rekonstruálható. Ha nem változol, a véleményed sem változik és az eredményeid sem, még akár boldog is lehetsz, miért is ne. 

Fel nem tett kérdésre ne válaszolj, mert nem lehet. Ám aki nem kérdez, az csak létezik, de nem él.

???