A család mosolyogva néz a WC-be egy könnyen olvadó papírguriga után. Elönt a büszkeség, mi, emberek ezt is feltaláltuk és hozzá ez a remek reklámfilm. A Galaxis most már biztosan behódol nekünk.
Sokan, sokféleképpen kutatják az idegen civilizációk nyomát. Különböző képleteket gyártanak a valószínűségekkel kapcsolatban. Néhányan arról filozofálnak, miért nem veszik fel velünk a kapcsolatot. Ők kevés reklámot néznek.
Mit érthet meg egy csillaghajón utazó lény az olvadó papírgurigákból, és a kapcsolódó egyéb okosságokból, hiszen guriga előtt székletlazítót ajánlgatnak nekünk, ha lement, aminek mennie kellett a gurigával együtt, akkor pedig jöhet a székletfogó. Így kerek a világ, legalábbis itt, a civilizált végén. Sokan gondolják, manapság minden a pénz körül forog, miközben láthatjuk, minden a WC körül forog.
Már látom a jövőt, amikor nagy vécécsésze formájú űrhajónk felszáll, hogy elterjessze az emberi tudást a világegyetemben. Látom, amint a meglátogatott bolygókon kialakul a csészekultusz, a dolgokat végzetesen félreértelmező helyiek papírgurigákat áldoznak a nagy fajansz oltáron, hirdetve az ember dicsőségét.
Így lesz valósággá a misztikus tanítás, így ismétli önmagát világ, a lapulevéltől, a könnyen olvadó gurigákig…
Ám, mi lesz, ha mégsem sikerül megépíteni azt az űrhajót és itt ragadunk, felélve erőforrásainkat, beszennyezve az utolsó csepp tiszta vizet? Mi lesz, ha nem készül több papírguriga? Semmi különös, a Homo stercus vígan használja el a könyvtárakban lelt tartalékokat, az újra feltalált pottyantós vécén. Mert az ember megállíthatatlan, pontosan tudja, mi a teendő, ha nagyon kell neki és mi, ha nagyon nem, s persze a normál ügymenetre is megfelelő gondot fordít.
S a megtrágyázott földön majd új élet fakad, kivirágzik, kivirul minden, és kezdődik újra a nagy körforgás egészen addig, míg egy mosolygó család ismét az olvadó gurigára néz.
Igen, így lesz valósággá a misztikus tanítás, így ismétli önmagát világ, a lapulevéltől, a könnyen olvadó gurigákig. Az emberi lét, az emberi civilizáció titka immár megfejtve. Van-e, lehet-e különb dolgunk a világon, mint hogy a félrevonulós, bűzös cselekedetből, együtt nevetős vidám rituálét csináljunk? Az összes könyvtárban felhalmozott kreativitás és tudás, a nagy hadronütköztető kínálta megfejtések világunkról csak epizódok az emberi fejlődés történetében. Elviszi őket a víz, mint a gurigát, csak a felhőtlen mosoly marad.
Íme, legyőztük félelmeinket, s ha a könyvtárak mélyéből meg akarunk menteni valamit, az csak ez a gondolat lehet:
Sok van, mi csodálatos, De az embernél nincs semmi csodálatosabb.
Szophoklész