átizzadt lepel az éjszaka
egyforma közönnyel takarja be
reményeink félelmeink
s nem marad belőlük más
csak az ágyrugók
kristályrácsaiba írt forgolódások
nyikorgó üzenete
nem marad más belőlük
csak tompa várakozások
csönddel sötéttel körülfolyt
moccanások
átnedvesedett megszáradt lepedők
könnytelen sóhajok
meg nem hallgatott kövnyörgések
el nem küldött levelek
kimondhatatlan érvelések
s a húgyhólyag hajnali feszülése
izzadságszagú ágynemű
marad utánuk
és tompa fénytelen ébredés
átizzadt lepled éj
ledobjuk
de a hajnal a reggel
a nappal
sem száríthatja fel
a nedves nyúlós magányt
nem nyithatja meg szemét
a vakon tapogatózó rettegésnek
ott marad benne a testünk
a lelkünk lenyomata
s az est majd újra ránk teríti
hogy megkeressük
nyirkos szálai közt elkallódott
reményeink