a kút felett

csak a sikoltás

 maradt meg

a csobbanás gyűrűi

emlékké simultak

 

bemegyünk a házba

a falakon

               az ablakokban

               a tükörben

            árnyék

egy arc melyet

      nem tudunk

               felidézni

az asztalon tárgyak

toll ceruza radír

   könyvek

                  teleírt papírlapok

képkeretben bizonytalan foltok

         az arc helyén

 

kimegyünk

               a kútnál

vizes lábnyomok

vezetnek az éjszakába

 

reggel egy arc hajol fölénk

ismerős kéz tépdesi rólunk

   az álom átizzadt lepleit

 

kitárjuk az ablakot

      kilökjük a félelem

savanyú páráit a szélnek

intünk a kútkáván

pihenő madárnak

 

s a kiemelkedés ölelkező

gyűrűit nézzük

tágulnak sietnek a világ

négy sarka felé