A vödör fülének apró zörrenése
a szobában robbanat.
A takarítónő köszönéstelen arccal
piruló sóbálvány.
Szemben két férfikéz-melltartóba
öltözött dúskebel felett
csinipofiból szilárdult döbbenet.
Mellette férfiarc némán.
Száj szólni nincs miért.
Melltartó férfikéz mélybe hull,
nő sikolt, ölbe görcs.
-Hé Lóthné! Mozduljon!-
biztatja férfi arc.
Némán áll. Vödrében
sápadtan vár a hab.
Orvos jő szájában
Porcelán túlvigyor.
-Megjárták! – vakkantja.
A takarítónő nem felel.
Később a lépcsőn le
felmosva míg halad,
Derekát sajgatja
fájdalmas roppanat.
Nyújtózik szívében
égen túl nő a vágy,
keblére melltartót
ötujjút álma hív.
Lépcsőn le felmosva,
ábrándva így halad.
Combjában holtágak
kék öblén pang a vér.
Melléről szemérmes
ölébe búj a kéz,
Vödrében lépcsőház
mocskától barna hab.
Megcsúszik s míg lépcsőn
felbukva legurul,
Testében olvadó
emlék orgazma hull.
Csend, aztán loccsanat.
A szűk szürke állomány
s a bús barna hab
keveredik, túliszonyat.
Öt ujj közt mell helyett
jól megírt gyászbeszéd
Száz arcon százezer
könnycsepp fut szerteszét.
Koppan hant, koppan hant
koporsón koppangat.
Szónok szól szép halál
s egy épp nyíló virág
Szirmai közt felrobban
Egy szemérmes délután.