A takarítónő

 

 

A vödör fülének apró zörrenése

a szobában robbanat.

A takarítónő köszönéstelen arccal

piruló sóbálvány.

Szemben két férfikéz-melltartóba

öltözött dúskebel felett

csinipofiból szilárdult döbbenet.

Mellette férfiarc némán.

Száj szólni nincs miért.

Melltartó férfikéz mélybe hull,

nő sikolt, ölbe görcs.

-Hé Lóthné! Mozduljon!-

biztatja férfi arc.

Némán áll. Vödrében

sápadtan vár a hab.

 

Orvos jő szájában

Porcelán túlvigyor.

-Megjárták! – vakkantja.

A takarítónő nem felel.

 

Később a lépcsőn le

felmosva míg halad,

Derekát sajgatja

fájdalmas roppanat.

Nyújtózik szívében

égen túl nő a vágy,

keblére melltartót

ötujjút álma hív.

Lépcsőn le felmosva,

ábrándva így halad.

Combjában holtágak

kék öblén pang a vér.

Melléről szemérmes

ölébe búj a kéz,

Vödrében lépcsőház

mocskától barna hab.

 

Megcsúszik s míg lépcsőn

felbukva legurul,

Testében olvadó

emlék orgazma hull.

Csend, aztán loccsanat.

A szűk szürke állomány

s a bús barna hab

keveredik, túliszonyat.

 

Öt ujj közt mell helyett

jól megírt gyászbeszéd

Száz arcon százezer

könnycsepp fut szerteszét.

Koppan hant, koppan hant

koporsón koppangat.

Szónok szól szép halál

s egy épp nyíló virág

Szirmai közt felrobban

Egy szemérmes délután.

Post navigation