homlokomon levelek árnyai s mögöttük az idő sötét alaktalan csomói a múltban gyúlt tüzek nyaldossák látomásaim lángjaik közt babonák tűnnek el s teremnek új képzetek a jövő nem táborozhat le itt a nagy folyam szempillám szélénél véget ér fák tüdőhólyagjai…
Bolyongásaim
hogy hány ezer úton indultam el s hány ezerszer nem értem célba legenda már rege melyet esténként magamnak mesélek ha volna százezer újrakezdés ha volna a halálnál könnyedebb radír az igaz útra tán még rátalálnék de az esték egyre…
Lehetnék boldog
boldog lehetnék mint oktalan állat vígan nyújthatnám kezem a halálnak befogadhatnám odúmba had időzzön kedvére s legyen velem hűvös reggeleken fáradt estéken álmos éjszakákon hogy érezhessem őt levegőm kifújva én a halált ajtómon beeresztem mert ahol ő bejön ott…
Átkozd a reggelt
ezredévek óta az éjszakában mint lángnyelvek táncolnak hajladoznak a végtelent kutató mozdulataink izzunk az éjben mint a föld gyomrában sorsukra váró kövek szent robbanások áradó nedveiben lubickolunk ó megszentelt paráznaság ó éj te örök kerítő átkozzuk együtt a reggel inkvizítor…
Az éj
„Csöndben ne lépj az éjszakába át. Dúlj, fúlj, ha megszakad a napvilág…’’ (Dylan Thomas) kiálts a nap elhagy minket s a dobok hangjai mint eltévedt madarak verdesnek a fák között kiálts hogy egy szikra mégis itt maradjon magvául az…
Egy bulváranalfabéta vallomása
A benzinkúton ismertem meg Claudiát. Akkoriban sokat jártam oda. No, nem mindig tankolni, inkább naponta többször kávézni. Claudia minden reggel ott várt a pultra helyezett újságos állványon. Akkoriban vált a férjétől, és én naponta olvashattam címszavakban, hogyan is állnak…
