hagyd magára a levegőt
had mossa véredet
hagyd magára a levegőt
s a szíved csendjére figyelj
a bordák sötét börtönében
vergődő dobbanás te vagy
figyeld ezt a lüktető csendet
a dobbanások közt
megbúvó félelmetes
hiányt
figyeld ezt a csendet
hogy nől
hogy tölt be lassan
mindent
figyelj
a levegő kimossa
véredből a rosszat
a dobbanások közötti
űr kiszívja belőled
kevélységed maradékait
a tenger kicsap a partra
aztán elvonul
a nedves homokba
rákok lába ír
titokzatos sorokat
olvasnád de újra
jő a víz
taszíts el magadtól
a levegőt
figyelj a lüktető
csendre
mire végképp elhalnának
a fogyó oxigén
maradékai után
tapogatózó dobbanások
torkod megnyílik
s elhagy a csönd