Az isten
a molekulák mélyén
az elektron pályák mögött
a magok magjában
rejtőzik egy akarat
szavak fogantak tőle
templomtornyok hadak
a molekulák mélyén
a csillagok mögött
mormol dünnyög imádkozik
s valakihez könyörög
A semmi
arc a borospohár mögött
és sófehér rózsák
töviseik helyén
sokféle fájdalom gubbaszt
a pohár mögül szem néz
valahova messze
tükrében rózsák
arcok
és üres poharak
A csönd
üres szobában késő éjszakákon
zenél a csönd
elképzelt szeretők
árnyai közt hajlong
ütemesen rángó kezével
tapogat megnyugvásért
s padló alatta
tenger hullámzó
és folyam parttalan
A szépség
miközben egy vércsepp
h
u
l
l
t
a megnyúlt gömbből
tréfáskedvű halál
hajított csókot a napsugárnak
aztán a padlón egy vöröslő folt
feketedni kezdett
s az alkonyi fénypálcák
utat nyitottak
az elmúlásnak
Végül és utolsósorban
egészségünkre
a poharak mélyén
az alkohol molekulák mögött
lapulhatna isten
a szépség vagy a csönd
de nincs ott semmi
csupán egy vasalatlan álom
gyűrődéseiben bujkáló
félfelismerés
csak egy ritkán kimondott
s megértett
igazság vár ott
agyunk a túlméretezett
fétis
megérett már
a csonkításra