Semmi sem állandó, csak a változás maga.

Hérakleitosz

Van és volt néhány furcsa szokásom, az egyik ilyen az volt, hogy mindig ellenzéki sajtót olvastam, ha jobboldali kormány volt, akkor Népszabadságot, ha baloldali, akkor Magyar Nemzetet. Így ment ez jó ideig, de aztán egy idő után eljött az érzés, miszerint erre már nincs szükségem, nem kell a napilap. Információnak, hírforrásnak ott a net, a vélemény műfaj meg szintén elérhető a webes felületen. Egyetlen engedmény tettem, a hétvégi mellékletnek, mely többé-kevésbé mentes a politikától, megkegyelmeztem. Azonban ezen a hétvégén ennek a kegyelemnek is vége, az utolsó szerző is távozott, akit szívesen olvastam, egyfajta állandóságot nyújtott, így változtatnom kell ismét, nincs tovább hétvégi melléklet sem.

Ha a napilapok főszerkesztői valóban komolyan vennék a dolgukat, már régen rájöhettek volna, hogy mit és miként kell csinálni ahhoz, hogy ne kopjanak le sorban még az ilyen megrögzött olvasók is, mint én. Ha lenne egy lap, ahol valóban tényfeltáró újságírás folyik, ahol oldaltól függetlenül kerülhetne terítékre bárki, aki vét a törvényes és a hallgatólagos szabályok ellen, az talán még a mai új körülmények között is megélhetne.

Mert mit tehet az ember, ha valóban tájékozódni akar? Minimum beleolvas 5-6 újság internetes kiadásába, és még akkor sem biztos, hogy halvány fogalma lehet a valóságról. Ezt a tájékozódást ma papír alapon kivitelezni nem lehet, sem anyagilag sem idővel nem lehet bírni.

Marad hát a net vagy a TV-k, de ott szintén működik a pártosság, és a tájékozódáshoz legalább ötféle híradót kellene végignézni, ami szintén kivitelezhetetlen az időfaktor miatt.

Így vagyunk mindannyian félig tájékozottak, féloldalasak, ezért hisszük el a jót rögtön a mieinkről és a rosszat az ellenfélről, nincs idő meggyőződni az igazságról, ezért marad a hit, vagy a hitetlenség.

Egy látszólag információtól hemzsegő világban vagyunk informálatlanok (kivéve persze azokat, akiknek elhivatottságuk, vagy befolyásuk folytán megnyílnak bizonyos csatornák).

Ez van ma, amikor módunkban állna elméletben persze, tájékozottnak lenni, valójában megtévesztettek vagyunk, kiszolgáltatva, az információt tudatosan szűrők és manipulálók szándékainak.

Mit tehetünk hát mást, mint szépen lassan eltávolodunk a politikától, afféle „úri huncutságként” meghagyjuk azoknak, akik anyagi és társadalmi előnyökért cserébe hajlandók helyettünk, saját bizniszeik mellékvizén a köz dolgaiban is eljárni.

Sokat és sokan beszélnek a politikusok korruptságáról úgy általában bizonyítékok nélkül, de azt elfelejtik, hogy ez az ára annak, hogy a mindennapokban ne kellejen folyamatosan részt venni a közéletben. Ma minden technikai eszköz adott ahhoz, hogy a demokrácia ne képviseleti, hanem közvetlen legyen, és az állampolgár akár minden helyi ügyben szavazhatna, és minden országos ügyben is. A technika tehát már adott ehhez, de vajon hányan élnénk ezzel a lehetőséggel?

Bizonyosan kevesen, mert valljuk be, nem sok kedvünk van esténként rendelettervezeteket olvasni és dönteni, mehet, vagy nem mehet. Marad hát, mint szükséges rossz, a képviseleti demokrácia, annak összes hibájával és tökéletlenségével.

A jövő héttől nem veszek hétvégi mellékletet, több száz verses kötet, rengeteg regény, vallási és filozófiai könyv vár arra, hogy pótolhassa a melléklet hiánya okozta apró űrt.

Az ember szokásai arra valók, hogy időnként változtasson rajtuk, mert ha a világ nem változik, akkor nekünk kell változni. Már most kezdem, előveszem a mágneses mezőket, Breton és Soupault válogatott verseit, és íme a csoda, az első sor így szól:

Vízcsöppek rabjai, életfogytiglan állatok vagyunk csupán. Csöndes városokban futkározunk, s a csodás plakátok többé nem hatnak miránk.