Woodoo és más semmi

 

rajz

Ez az ősi vadász, harcos itt lépdel a felhőkarcolók árnyékában, kezében okostelefonnal és érzi, valami hiányzik.

Igen, hiányoznak a rítusok, az ősi élet mérföldkövei, hiányzik a világ természetes rendje. A mai ember frusztráltsága jól mutatja, hogy a hiány nem pótolható. Ha már nem kell a közös varázslat se a vadászathoz, se a háborúhoz, se a szexhez, akkor mi marad?

Persze az idők folyamán különböző kultúrákban, mindig történtek kísérletek, hogy a rítushiányt egyfajta rítuspótlóval helyettesítsék. Gondoljunk csak a római cirkuszokra, a liturgikus naptárra, amely valamikor a keresztény életvitel gerincét alkotta, de gondolhatunk akár a Húsvét-szigetek szobormániájára is.

Mai korunk legnagyobb baja, hogy bár modern rítusok vannak, ám azok kevés kivétellel nem alkotnak egységes rendszert. Az egyik ilyen kivétel a sport, és így BL-döntő után kimondhatjuk: a foci.

drukkerek

Ez a sportág önmagában leképezi a törzsi vadászat, harc alapelemeit. Ahhoz, hogy egy csapat sikeres legyen, szükség van az együttműködésre, de szükség van az egyéni kezdeményezőképességre is.

Szabályai viszonylag egyszerűek, maga a sportesemény, a körítés kivételével ugyanúgy zajlik a világ bármely eldugott zugában. Ám ez a jól megszervezett, felépített rítuspótlék sem elégíti ki minden hívét, vannak, akik szeretnék, ha több lenne, ezért a törzsi háborúkat újravívják a stadionokban.

Persze nem mindenki rajong a fociért, vagy valamely más sportért, neki ott lehetnek a koncertek vagy egyéb közösségi események. Ám minden hiába, valami hiányzik, ezért terjed az ezotéria, ezért kapnak lábra modern hiedelmek, ezért virágzanak a közösségi oldalak. Ám az élet csak nem akar a több tízezer év alatt megszokott mederben csordogálni.

A csoda, mint olyan eltűnt, a helyére lépő tudás és véletlen néhányszáz év alatt még nem épült be a génekbe. Ezért tűnik úgy, hogy valami a legihletettebb pillanatokban is hiányzik. Ezért érzünk némi ürességet, ha az utolsó oldal után becsukunk egy könyvet.

woodoo

Miközben pár kattintással, Jézustól, Einsteinen át egészen a Dalai Lámáig bárkinek a bölcsességeibe beleolvashatunk, soha nem tekintettünk még ilyen bizonytalanul a jövőbe. A tudás almájából bőségesen lakmározva egyre éhesebbek vagyunk, nem csak az erőforrások fogynak, a türelmünk is a végső tartalékokból táplálkozik.

Aztán mikor majd újra körülüljük a tüzet, hogy megsüssük rajta a szomszéd törzs főnökét, már senki nem fog emlékezni a PIN-kódokra, a telefonok immár adómentesen hallgatnak majd, s a tűz felett egy új világ serceg, egy új élet, egy új remény.