Kiűzetés a Colosseumból (Panem et circenses)

Mióta a Colosseum alapfunkcióját tekintve bezárt, örökös dilemma a hatalmon lévőknek, hogy mi az egyszerűbb és költségkímélőbb, fegyverrel fenntartani a rendet, vagy inkább a régi római elvet követve kenyérrel és cirkusszal csillapítani az ezerfejű Caesart, a népet.

Mert a nép – bármily furcsa is – az ingyen kaját és az ingyen cirkuszt még a szabadságnál, az igazságnál és az antikorrupciós programoknál is jobban szereti.

Nos, ez az ismert tény az idők folyamán különböző megoldásokhoz vezetett. Volt, amikor nyilvános kivégzések, boszorkányégetések, vagy éppen kalodába zárások, netán deresre húzások próbálták a nép olthatatlan szórakozási vágyát kielégíteni.

perkelt

A létező szocializmusban egyfajta kevert megoldásban gondolkodtak, kemény diktatúra ügynökökkel, Virág elvtársakkal és ingyen sör, virsli a hozzátartozó szórakoztató elemekkel.

Így érkeztünk el a rendszerváltás utáni Magyarországra, ahol az új találmány, a falunap segítségével a megszűnőben lévő közösségi tudatot próbálták ingyenes vagy olcsón mért tudatmódosítókkal újraformálni. Kezdetben a műsort általában helyi erők, illetve a szomszéd falvak önkéntes csepűrágói szolgáltatták, ezt később a módosabb önkormányzatok megpróbálták feldobni némi magasabb színvonalnak gondolt pesti haknival. Így a pénztárcától és a polgármester ízlésétől függően a lakodalmas rocktól, a szerepéből kiöregedni nem tudó, nők bálványa énekesekig szórt a műsor.

A gondolat jó volt, a népek vígan cumizták az új csecset, annyira, hogy rövidesen a városokban is tartottak falunapot, persze más nevet adtak neki, de a lényeg a nép ingyenes szórakoztatása és etetése. Eme tematikus falunapok immár az egyszerű városrész naptól a bonyolultabb szervezést és háttér kommunikációt igénylő Mennyből a manna napokig terjedtek, s itt sokszor a műsornak a pénztárca nem, csupán a fantázia szabhat határt.

Eme szórakoztatóipar nagyon elmés terméke a főzőverseny, ez a legegyszerűbb és legköltségkímélőbb módja ezer, vagy még több ember ingyenes etetésének. Nem kell hozzá más, mint egy gasztronómiai téma, amely a halászlétől, a kolbászon át a bablevesig terjedhet.

Pillanatok alatt összejön a 60-tól a végtelenig terjedő számú konyhai munkás, akik – miként a hazai vállalkozók legszebb álmaiban – ingyen és jókedvűen végzik a dolgukat. A vendéglősök álmai szerint pedig még háborítatlanul is. Itt nincs szükség egészségügyi könyvre, nem kell követni az alapanyagok útját, az illetékes hatóságok is tesznek rá nagyívben, megszakadt-e közben a hűtőlánc.

Az Élelmiszerbiztonsági Hivatal munkatársa vígan együtt eszi, a Józsi és csapata főzte Jókai bablevest, az ÁNTSZ amúgy kérlelhetetlen ellenőrével. A világ helyrebillen egy napra, s a tömeges hasmarstól való félelmet felváltja az ingyen minden jobbnak tűnik mámora, és miközben a levonuló nyugdíjas kórus után Pókeres Gyuri a színpadra lép, a nép, az istenadta belátja, a Colosseum még ma is működne, ha Rómában időben megtartják az első falunapot.