Most végre egy olyan témához nyúlhatok, amely egyáltalán nem áll távol tőlem, mert a mai téma én magam leszek.

Én vagyok hát a szerecsen, aki mosdatja önmagát, miközben magára az aktusra, semmi szükség, a szerecsen, minden hibájával és erényével együtt, úgy jó, ahogy van. Az erények kellenek, hogy szeressék, a hibák pedig, hogy legyen mibe belekötniük azoknak, aki éppen az erények miatt nem szeretik. A szerecsen világa így kerek.

Eztán már nem is kellene többet írnom, de messze még az oldal alja. Próbálgatom hát a google-t, ugyan, mit tudhat rólam. Ha csak a nevem írom be, 802 ezer találatot dob, ez biztosan nem mind én vagyok. Beütöm hát a varázsszót is mellé, költő (ezt hiszik rólam sokan, illetve így mutatnak be, mintha ez önmagában jelentene bármit is). A találatok száma feleződik, és megtudom, hogy akad e néven más is, akit így különböztetnek meg embertársaitól. Hozzá írom még, hogy Kaposvár, már csak 167 ezer találat. Szorul a keresőhurok. 

Hagyjuk is ezt a költőséget, nézzünk inkább egy másik aspektust. Ezt az egyik rajongóm fedezte fel, egy kaposvári újságíró, aki női álnéven írogat nekem szerelmetes hozzászólásokat. Ez a meghatározás, amit magam alkottam, de már elfelejtettem, szerencsére távoli csodálóm figyelmét nem kerülte el. Keresztény-katolikus-botanikus. Amikor kitöltöttem facebook-adatlapot csak úgy kicsúszott a billentyűzetből, és én vagyok annyira toleráns magammal, hogy nem cenzúráztam, hiszen nagyjából, ha karikírozva is, de fedi a valóságot. 

Igen, keresztény vagyok, azon belül katolikus, és imádom a növényeket, így amatőr botanikus is vagyok, meg még egy csomó minden más is, de mindent, a karakterlimit miatt nem írhattam az adatlapra. A költő még odafért volna, de tudjuk, József Attila is inkább gazdag szeretett volna lenni, mint költő, de rajta joggal maradt rajta a jelző, ha már gazdag nem lehetett. Ezzel kapcsolatban, a rám aggatott jelző jogosságáról nem vagyok meggyőződve. Mindegy is.

Igazából szeretem még a sportot, kiemelten a focit, magam rendszeresen sportolok: heti két konditerem, két teremfoci, és ha időm engedi, kerékpározom is a Deseda körül. Esténként jógázom, reggel napüdvözletet csinálok, régebben tai chi is szerepelt a hajnali menüben, de ez most nem fér bele a napirendbe. 

Az írók közül első helyre John Updike-ot teszem, de van még egy tucatnyi, akik miatt újra és újra a könyvespolchoz megyek. Friedrich Nietzsche írásait és gondolatait is gyakran fellapozom, és persze állandó társam Umberto Eco is, aki szellemességével, tudásával mindig elvarázsol. 

Így próbálok a könyveim, a kertünk és a családom alkotta búra alatt megmaradni normálisnak. Ez nem jelent se többet, se kevesebbet, mint, hogy az aktuális trendeknek és hatalmi helyzeteknek ellenállva, a magam választotta tanítómesterek által szabott úton maradok, akkor is, ha adott pillanatban ez éppen nem kifizetődő.

Íme, az ember, ahogy egyik tanítóm mondja: ecce homo, aki nem gondolkodik olyan dolgokon, amiken nem kell. Aki akkor is szerecsent mosdat, ha tudja: a szerecsen nem mosdatható és aki érti a vaskos kritikák mögött megbúvó feltétlen szeretetet. Egy pária, aki egyetért Attilával, és inkább gazdag lenne, mint költő.

Ennek szellemében bárki hozzájárulhat átalakulásomhoz.