Nos, a címről mindenki azonnal valami nem helyesre, inkább rosszra gondol, mert aki képmutató, az nem kívánatosan viselkedik, nem őszinte, megjátssza magát stb.

Azon már sokkal kevesebben gondolkodnak el, hogy a képmutatás a társadalmi együttélés egyik alappillére, ha nem lenne a mindennapok része, akkor sokkal gyakrabban ütné fel a fejét az agresszió, a verbális vagy tényleges tettlegesség.

Lehet-e, kell-e tenni a képmutatás ellen?

A kis gyerek már nagyon korán megtanulja, hogy ha jót akar magának, akkor színlelnie kell, úgy kell tennie, mintha, még akkor is, ha mindenki tudja, hogy nem úgy van. Ezt a felnőttektől tanulja, még abban a családban is, ahol az alapelv az őszinteség. Valószínűleg ezeken a helyeken a legnagyobb a képmutatás.

Tehát ez ügyben is, mint minden másban, ott van a kettősség, egy hangzatos elítélése a képmutatásnak és egy intézményes megkövetelése természetesen képmutató módon.

Lehet-e, kell-e tenni a képmutatás ellen? Ez nem kérdés, kijelenthetjük, hogy a képmutatás a társas kapcsolatok fejlődése nyomán jött létre, létezése már bizonyos állati közösségekben is kimutatható, és örülnünk annak lehet csupán, hogy képesek vagyunk felismerni és helyteleníteni.
A fenti tétel bizonyítéka, hogy a választott képviselők a legnagyobb képmutatók. Aki ezt tagadja, az a minimális közéleti ismerettel sem rendelkezik.

A képmutatás sajnos sok esetben odáig fajul, hogy az egyed a saját és mások elvárásai által megfogalmazott kép szerint él, azt a képet mutatja. Nem őszinte még önmagához sem, ez aztán persze melegágya a különböző pszichés zavaroknak, a depressziónak.

Mert a kíméletlenül és az átlagnál gyakrabban őszinte embert környezete deviánsnak tekinti, megnyilvánulásait enyhe esetben udvariatlannak, durvább esetben agresszívnak állítja be. Őszinte igazából csak abban az esetben lehet az ember, ha az őszinteség szerencsés módon egybeesik a másik vagy a többség elvárásával.

Egyfajta látványpékségben éljük az életünket. Hogy is szólt a mondás?

Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.

Persze ez is egy képmutató mondat, hiszen aki mondta, az is tudja, a valóságban nem kell tisztességesnek lenni, elég annak látszani. Minden a látszat. Van, aki gurunak adja el magát, van, aki ilyen vagy olyan szakértőnek, mások kiváló vezetőnek, mint a látványpékségben. Amíg szép a körítés, kívánatos az áru, megveszik, ha meg már sokan rájöttek, hogy a küllem és a belbecs nincs összhangban, új néven pár utcával arrébb újra ki lehet nyitni.

Ezt a tételt a politikusok nagyon jól tudják, közepes közéleti tájékozottsággal bárki tud olyat mondani, akinek akár több ideológiai és látványpékség szintű változása is volt az elmúlt 25 évben.
Őszintének lenni tehát olyan adomány, lehetőség, mely csak keveseknek adatik meg, ám sajnos sok esetben akinek megadatik, az sem mindig képes élni vele.