A történelem, abban a formájában, melyben általában előadják, nem más, mint csimpánzhímek hencegéseinek sora, hogy mikor kié volt a nagyobb és mi mindent csinált vele

– írja a finn csillagász professzor, Esko Valtaoja Mindentudó kézikönyvében. Egy igen szórakoztató és elgondolkodtató könyvben, melynek a célja, hogy 300 oldalon összefoglaljon mindent, amit a világról és az emberről tudni érdemes. Azt, hogy sikerült-e neki átugrani a maga által magasra tett lécet, nem tisztem megítélni és ez csak kiindulópontja mai írásomnak.

Inkább a fent idézett mondat keltette gondolatokból próbálok összeállítani valami értelmeset.

Igen, Esko prof jól gondolja szerintem. A történelemkönyvek pontosan olyasmikről írnak, amiknek igazából csak nagyon kis jelentőségük van az emberi fejlődésre. Nem szeretnék végig menni a világtörténelmen, de még a magyarok történetén sem, sem az ehhez szükséges képzettségem, sem a kedvem nincs meg hozzá.

Inkább a fenti állítás fényében megvizsgálnám ezt az idei évet, én szamár előre stílusban, először szeretett kishazánk, aztán persze világviszonylatban is.

Mi a legfontosabb, ami itt e trianoni határoktól ölelt hazában történt az idén? Talán az, hogy Gyurcsány, mindannyiunk Fletója, s aki immár a szírek Szent Ference is, migránsokkal sörözött, vagy inkább az, hogy Orbán Viktor kerítést építtetett és közben olyanokat mondott, amitől az uniós nagypapák és nagymamák eleinte hidegrázást kaptak, aztán, ahogy melegedett a helyzet, maguk is kezdtek hasonlókat mondani? Nem, ezek nem többek a kezdő mondatban némi malíciával összefoglaltaknál. 

Én úgy gondolom, sokkal jelentősebb a közeli és távoli jövőre, a miénkére is és a globálisra is az a találmány, melynek a neve FUTI. A FUTI nem más, mint egy hulladék-újrahasznosítással előállítható térkőelem, mely képes lépésekből, a kerékpárok gördüléséből, a napfényből és az éjszakai térvilágításból energiát termelni. Amennyiben ez a találmány megvalósul, eddig hasznosítatlan energiákat állíthatunk a szolgálatunkba, úgy, hogy közben csupán járdákat, kerékpárutakat építünk vagy burkolunk újra. 

Vajon hány doboz sör, hány kilométer kerítés bír hasonló jövőformáló erővel? Mert a most zajló klímakonferencia kapcsán is tudhatjuk, hogy nagyjából édes mindegy, hogy a muszlim vagy a keresztény többségű Európa válik-e lakhatatlanná 50 vagy 100 év múlva.

Most pedig evezzünk még populárisabb vizekre. Vajon Obama elnök tevékenysége tett-e akár csak közelítőleg annyit az emberiség önmegismerő képességének, s ezzel túlélési esélyeinek növeléséért, mint Mark Zuckerberg?

Igen, a sokak által joggal fikázott Facebookról beszélek. Bizony arról a közösségi hálóról, mely gyakorlatilag könnyen használhatóvá tette Karinthy Frigyes sejtését, melyet aztán Stanley Milgram igazolt, miszerint modern világunkban bárkivel felvehetjük a kapcsolatot hat személyen keresztül. Vagyis, ha mondjuk Obama keresztanyjával szeretnék kapcsolatba lépni, akkor azt hat lépésben megtehetem. 

A Facebook megteremtette azt a hálózatot, melynek révén eljuttathatom üzeneteimet olyan emberekhez is, akiket talán még nem ismerek, de az ismeretségből később akár profitálhatok is. 

Mark azon van, hogy próbálja szűrni nekünk az információt, és engedi, hogy mi is szűrjük. Amennyiben valakit idegesítenek a macskák, akkor pár kattintással könnyedén megszabadulhat tőlük, sőt az olyan agresszív lájkvadász lapoktól is, melyek folyamatosan jól hangzó, de használhatatlan bölcsességekkel, vagy gyógymódokkal látják el. Ám szisztematikusan felderítheti mindazokat a személyeket, információkat, melyekre szüksége lehet. 

Kampányokat szervezhet jó ügyek érdekében és persze hülyeségekre is gyűjthet lájkokat, de erről Mark nem tehet.

Az ember szokásai rabszolgája, szól a mondás; emellett génjeink rabszolgái is vagyunk, de szerencsére tudatos erőfeszítésekkel, mindkét rabszolgaságból lehetséges a szabadulás

– mondja professzorunk. Nem tehetünk mást, mint bólogatunk, a közösségi háló se nem jobb, se nem rosszabb, mint mi vagyunk, csupán egy hely, ahol behódolhatunk örökölt rabszolgaságainknak, vagy erőfeszítéseket tehetünk, és erőfeszítéseinkhez társakat gyűjthetünk, a szabaduláshoz.

Míg a vezérhímek micsodájukat lengetve próbálnak új fejezeteket írni a történelemkönyvekbe, a laboratóriumokban, a programozók háttértárolóin, s a művészeti és irodalmi oldalak végtelen lapjain már javában írják a jövőt, mely mit sem tud Obamáról vagy éppen Merkelről. A jövőt, mely megmászhatatlan emelkedőből hozzánk lejtő múlttá görbül. Így lesz a jövő nemzedékéből mi, s így lesz Valtaoja professzornak igaza: 300 oldalba belefér a lényeg.

2015.12.06.