Én nem leszek a szürkék hegedőse

Ady Endre

Talán nekem sem kellene, de az ember néha szomorú, olyankor képtelen dolgokkal is megpróbálkozik. Ezt teszem én is.

A titokzatos 51-es körzet az ufómániások szent helye, itt állítólag leszálltak azok a bizonyos szürkék, hogy megosszák tudásukat a kíváncsi emberekkel, illetve azok egy kiváltságos csoportjával. Amikor először találkoztam a könyv címével, nekem rögtön ezek az apró lények ugrottak be, de hamar leesett, hogy a könyv nem a Quintumnia bolygóról ide tévedt 50 idegenről szól.

Jó ideig ebben maradtam, ám most, hogy megérkezett a könyv filmfeldolgozása, és mert szomorú pillanataimban hajlamos vagyok akár a szürkék hegedősévé is válni, ezért – hogy megállapítsam, milyen a könyv anélkül, hogy túl sok időt szánnék rá – bevetettem még a középiskolában kidolgozott könyvválasztó módszeremet. A módszer lényege, hogy prímszámokkal jelölt oldalakat választok a könyvből, praktikusan az első az 5., mivel ott már általában olvasnivaló van és nem cím, vagy egyéb technikai oldal. Aztán a növekvő prímszámok szerint a következő prímszámú oldal, vagyis az 5. után az öttel odébb lévő, tehát a 19. majd a héttel arrébb lévő, vagyis a 47. stb. E módszer szerint ahhoz, hogy eldönthessem elolvassam-e az adott könyvet, el kell olvasni belőle az 5., a 19., a 47., a 101., a 167., a 263., a 379., és ha van, akkor még az 521. oldalt és a végétől visszafelé az ötödiket.

Nos, e módszer alapján A szürke ötven árnyalata olvasásra nem ajánlott. Nem ajánlott, mert sehol nincs benne az a többlet, ami alapján úgy ítélhetném meg, hogy el kell olvasni. Természetesen a puding próbája az evés, találomra előveszek hát két, szintén e módszer szerint vásárolt könyvet: Ha Jin-től a Várakozást és Kunderától A lét elviselhetetlen könnyűségét. Nem akarom hosszabban untatni az olvasókat, de hogy értsék, mit keresek, két mondat a Várakozásból:

Kong Li minden nyáron hazatért Libafalvára, hogy elváljon a feleségétől, Sujutól. Sokszor meg is jelentek együtt a vudzsai városi bíróságon, ám az utolsó pillanatban, amikor a bíró megkérdezte az asszonytól, beleegyezik-e a válásba, az mindig meggondolta magát.

Aztán itt van kettő Kunderától:

Kettőjük találkozását kezdettől fogva tévedés szülte, szögezi le Tereza. A hóna alatt szorongatott Anna Karenina hamis igazolvány volt, mely megtévesztette Tomást.

Tehát a könyv nálam bukott és vele bukott a film is, mert nem vagyok nagy filmnéző és biztos, hogy egy rossz könyvből forgatott kétórás filmre soha nem ülök le, főleg azok után, hogy láttam, mit műveltek Updike könyvével, az Eastwicki boszorkányokkal, mely a fenti próbát messze túlteljesíti, mert minden kiemelt oldalon tucatjával vannak benne említésre méltó mondatok.

Jöjjön hát a szűz kritika. Mivel nem olvastam a könyvet és nem láttam a filmet, így elfogulatlan, hiteles véleményt tudok írni A szürke ötven árnyalatáról. Hogy nem jó, azt már tudjuk, ám hogy mitől sikeres mégis, nos, ezt fogom most röviden levezetni. A siker oka az, hogy a pornográfiát nem pornográfiaként adja el, ennyi. Középkorú nők olvashatják nyugodtan a metrón vagy a buszon, bezzeg, ha Apollinaire-től olvasná valaki az Egy ifjú Don Juan emlékiratait, vagy ne adj Isten a Tizenegyezer vesszőt, és mondjuk, még tudnák is a többiek, hogy miről szólnak, akkor bizony összesúgnának, hogy milyen perverz a néni, vagy arról értekeznének, hogy mi is hiányzik neki. A szürkét vagy a sötétet esetleg a szabadságot, vagyis mind a százötven árnyalatot viszont háborítatlanul teheti magáévá bárki, nyilvánosan.

A könyv ügyesen rájátszik tudathasadásos korunk minden gyengeségére. A pornó, a válások, és a megcsalások korában, még mindig élnek a régi prüdériák, és a vágyak ott utaznak a villamoson, a metrón és a buszokon, kezükben könyvvel és olvassák Christian és Ana történetét arról, hogy a megélt vágyak sem szabadítják fel az elfojtottakat, mert ha mindent lehet, amit lehetne, még akkor is marad mindenkiben egy szürke zóna, egy privát 51-es körzet.