A kurzor

 

„Navigare necesse est”, vagyis hajózni muszáj, mondták a latinok. Meg mondták azt is, „Carpe diem!” vagyis ragadd meg a napot, vagy a pillanatot.

Ezekre gondoltam, miközben néztem a villogó kurzort. Igen, írni muszáj, és meg kell ragadni a pillanatot. Napjaink nagy kényszere ez. 

Villog a kurzor a szövegszerkesztőben, a chat ablakban, a twitteren, a facebookon, nem sorolom fel mindet, a lényeg, hogy szükséges valamit írnunk. Meg kell ragadnunk a pillanatot és véleményt kell nyilvánítanunk, vagy csak közölnünk kell a tényt, hogy jól-rosszul vagy sehogy se érezzük magunkat, tudatnunk kell, hogy tükörtojást ettünk, eszünk vagy éppen készülünk rá.

Nincs mese, a kurzor villog, és mi nem tudunk ellenállni ennek a felhívásnak és nem is akarunk. A kötelesség és a lehetőség együttese arra késztet, hogy bedobjunk egy újabb garast a digitális lehúzógépezet virtuális kasszájába, melyet majd valódi pénzre vált Gates, Zuckerberg és társaik.

Mi pedig boldogan értesülünk róla, hogy Magdinak új frizurája, Gizinek új pasija, Ilonkának cuki unokája van. Megtudjuk, hogy Béla utálja a Realt, hogy Géza ugyanígy érez, csak a Barca iránt, és hogy Tibi mindig nagyon jókat eszik nagyon jó helyeken, és megtudjuk, hogy Elemér új autójában már minden benne van, időnként még Elemér is. Aztán a villogó kurzor arra késztet, hogy véleményezzük az unokát, az új pasit, az új autót, stb.

Persze a leghasznosabban a blog- és véleményoldalakon villog a kurzor. Itt lehetőségünk van hozzászólni a világ, vagy szűkebb környezetünk dolgaihoz és közben kiélhetjük kreativitásunkat akképpen, hogy megpróbáljuk a szerzőt vagy egy másik kommentelőt minél cifrább sértésekben részesíteni, ily módon vezetve le frusztrációinkat és adva megbecsülést magunknak, ha már más nem ad.

Így változtatta meg életünket a kurzor, mely valójában csak egy helyet jelöl, a következő karakter helyét, ám mint az elszabadult hajóágyú, immár kijelöli helyünket is a világban, és kitágítja, s minő ellentmondás, egyben be is szűkíti lehetőségeinket.

„O tempora, o mores! Ó idők, ó erkölcsök!” Mondhatnánk, de semmi okunk rá, ez a kor sem rosszabb, mint a többi, csak mások a lehetőségek és másként bonyolódnak a dolgok, de általában végül ugyanúgy rendeződnek el.

Én magam is a kurzor áldozata vagyok. Hetente minimum egyszer, a fehér képernyőre meredek és a villogó függőleges fekete vonal arra késztet, hogy leüssek egy billentyűt, ez azonban nem segít, a megjelenő betű mögött tovább villog a végzet, és elrendeli nekem, hogy senkire, még magamra sem tartozó gondolataimat, a betűk és a nyelv kódrendszerével elküldjem a nagyvilágnak.

0110 0001 ez az „a” betű bináris kódja, így tárolja a számítógép ezt a gyakran használt névelőt, az „az” már bonyolultabb, 0110 0001 0111 1010, ám a villogó kurzor azt sugallja, minden egyszerű.

Igen, egyszerű, csak nyomkodni kell a gombokat, és minden a helyére kerül, még mi is, és még az is megeshet, hogy Gizi új pasija, régi barátunk, Elemér, elvisz egy próbakörre. Tibi meghív egy ebédre, és mi rájövünk, egy egész világ rejtőzik a kurzor mögött.