A kultura
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben-
J. A.
A mottónak használt mondat igazából csak egy kiragadott mondandómhoz illő részlet, ám meglehetősen közismert, ezért merészeltem ebben az összefüggésben ide idézni.
Mert a kultúrát levetkőzni csak az tudja, aki előtte hosszú évek során darabról, darabra magára öltötte. Ebből a szempontból megtévesztőek lehetnek a köznapi mozzanatok, ahol bármilyen program kulturális lehet.
Rengeteg fesztivál, falunap, ilyen napok, olyan napok öltik magukra álruhaként a kulturális jelzőt. Persze, ha a kultúra alap jelentését vesszük, akkor akár igazuk is lehet, ám, ha a kultúrát egyfajta magasabb rendű szellemi tevékenység eredményének gondoljuk, akkor bizony a legtöbb ilyen rendezvény meztelen, és ez a meztelenség ebben a formájában ízléstelen és ijesztő.
Ebben az országban, mindig, mindenki a pénzről beszél, mi mibe került és mire nem jutott. Azt azonban, tudtommal még senki nem számolta ki, hogy a kultúrára elszámolt összegekből mennyi jutott méltatlan helyre. Itt a drága költségvetésű ízléstelen filmektől, az amatőr önmegvalósító giccskörökig terjedő számlákra gondolok. Ezeket összeadva akár egy igazi, minden szempontból magas szintű teljesítmény is finanszírozható lenne.
Mert nekünk ebben lehet csak valódi potenciálunk, ami túlmutat az ideiglenesen itt tartózkodó összeszerelő üzemekből származó alamizsna jövedelmeken.
Ez lehetne, de nem lesz, legalábbis egy ideig még nem lesz, mert sem lentről, sem fentről nem tűzték ki ezt a célt. Társadalmunk olyan társadalom, mely már régen megfosztatott a valódi szellemi elitjétől és külső, valamint belső érdekekbe ütközik ennek az elitnek az újraépítése.
Azért a helyzet nem reménytelen. Mert manapság is jelennek meg kötetek nemzetünk és a világ nagy gondolkodóitól, és ez azt jelenti, hogy vannak, akik olvassák is azokat. A szellemi elit, a politikai szándékok és a gazdasági ellenállás ellenére újratermeli önmagát.
A mások kizsákmányolásából élő szürkebárók uralma egyszer lejár, a gátlástalanságnak, mint egyfajta tehetségnek a gyakorlásából épült birodalmak, elveszítve lebutított fenntartóikat, elenyésznek. A romokon, miként Csernobil környékén a természet, újraéled az ember, aki már nem csak a világról, de önmagáról is elegendő tudással rendelkezik ahhoz, hogy többé ne kelljen a kultúrát levetkőznie.
Ez így több mint elegendő felismerés a mai napra. Már itt van a Hamvas Béla által aranynapoknak nevezett időszak, ha az idő nem enged ki éppen a kertbe, vagy az erdőbe, elő lehet venni őt, vagy Broch-ot, vagy József Attilát, vagy Ecót, vagy aki könyvespolcunkról éppen a kezünkbe kívánkozik. A soraikban megbúvó gondolatok, acélnál tartósabb sodronyaiból épített hidakon, átlépkedhetünk a kultúrmoslékkal etetett fesztiválozók felett a túlsó partra, a szellem szerelmét a fogunk közt tartva.